Társadalom - népek, kultúrák Világjáró, világlátó

Látványosan nőtt a kínai turisták száma Franciaországban

Kínai turisták Párizsban (fotó: https://jingdaily.com)
Az idén először 90 millió külföldi turista látogathat el Franciaországba, s ezzel rekordot dönthet a világ elsőszámú turisztikai célországa.

Tavaly 87 millió külföldi turista járt Franciaországban. A 2015-ös merényletek miatti zuhanás már a múlté. Az amerikaiak, az indiaiak és a kínaiak tömegesen térnek vissza. És ez utóbbiak esetében mintegy 10 százalékos a növekedés, háromszor gyorsabb mint az általános fejlődés.

A fejlesztési ügynökség előrejelzése szerint idén 2,2-2,3 millió kínai turista látogat el Franciaországba, s ezzel az ország a kínaiak elsőszámú európai célpontjává válhat. 2010-ben még csak 600 ezer kínai turista volt kíváncsi Franciaországra. A párizsi agglomerációba pedig idén egymillió kínait várnak a tavalyi 800 ezer után.

A fővárosban tíz év alatt 361 százalékkal növekedett a kínai látogatók száma.

Párizs-szerte egyre inkább láthatókká válnak a kínai turisták, akiket a számukra készült rózsaszín térkép alapján könnyű felismerni a többi ázsiai látogató között. Az elmúlt évben például a Louvre Múzeumában 626 ezer belépőjeggyel a kínaiak lettek a második legnagyobb számban érkező külföldi látogatók az amerikaiak mögött.
A francia múzeumokban ezért egyre gyakrabban látni a francia és angol mellett mandarin nyelvű feliratokat is, s a párizsi kulturális intézmények és a kereskedelem lasszóval fogják az ázsiai nyelveken beszélő munkavállalókat.

Franciaországban igazi erőfeszítés kezdődött a kínaiak fogadási körülményeinek javítására, például nekik megfelelő reggelik bevezetésével a hotelekben. A francia turisztikai szakemberek arra is figyelnek, hogy a kínaiak utazási szokásai is egyre változatosabbak. Még mindig sokan utaznak csoportosan, de egyre többen családdal vagy barátokkal.

A párizsi agglomeráció célja, hogy a következő években 5 millióra növekedjen a Kínából érkező látogatók száma,
s ehhez a francia vízum könnyebb megszerzésével, valamint a közbiztonság javításával kíván a régió hozzájárulni. Az elmúlt években ugyanis kínai turistabuszok ellen több támadás is történt, miután köztudott, hogy a kínai turisták előszeretettel hordanak magukkal készpénzt, illetve vásárolnak luxusmárkájú árucikkeket. Az Atout France adatai szerint egy kínai turista átlagosan 1500 eurót költ el Franciaországban, nagyon takarékoskodnak a szálláson és az étkezésen, de többet költenek el vásárlásra más nemzetiségű turistáknál.

A francia GDP mintegy hét százalékát biztosítja a turizmus, amely jelentősen hozzájárul a költségvetési egyensúly helyreállításához.

Facebook hozzászólás

A Földrajz Magazinon több mint 1500 bejegyzés, cikk olvasható. 2019-ben még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, hogy támogassa 300 Ft-tal a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Tudná 300 Ft-tal támogatni magazinunkat?

A Földrajz Magazinon több mint 1500 bejegyzés, cikk olvasható. 2019-ben még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, hogy támogassa 300 Ft-tal a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Hirdetés

A NAP KÉPE – NASA

Powered by Theme Mason

GÖRBE TÜKÖR

RSS OMSZ

  • Gyenge hidegfront 2020/01/18
    Gyenge hidegfront érkezik, de mire eléri a Duna vonalát, meg is szűnik. Csapadék a Dunántúlon várható. Ez havazás formájában érkezik, majd a Nyugat-Dunántúlon havas esőbe vált át. Mivel 0 fok felett lesz itt a csúcsérték, ez nem marad meg.
  • Hidegfront kevés hóval 2020/01/17
    Szombaton az ország nagyobb részén folytatódik a borult, párás, ködös idő. A Nyugat-Dunántúlon késő délutántól havazás kezdődik.