A sort a fizetés nélkül távozók folytatják, majd a lezárt helyekre belógók, és gyakran előfordul a konyha vagy étterem, illetve a wellness részleg zárás utáni látogatása is.
A medencés szállásoknál nemcsak a belógás lehet probléma, e helyeknek a harmadánál fordult már elő, hogy le kellett engedni a medence vizét, mert a vendég ott végezte el a dolgát.
A kihágások jellemzően nem igényeltek rendőri intézkedést: nagyjából tíz esetből egy miatt értesítették a rendőrséget. Ilyenkor általában a csendháborítás és az alkohol vagy drog hatása alatt álló személy agresszivitása, viselkedészavara az indíték, de volt már, hogy csalót lepleztek le, akivel szemben aztán eljárás indult.
A turisták számára programot, látnivalót nyújtó helyek kétharmadánál találkoztak már problémás vendéggel. A felmérés szerint a leggyakrabban rongálás, lopás fordult elő, illetve jellemező volt még, hogy a vendégek figyelmen kívül hagyták a nyitva tartási időt. Keresztes Nóra úgy vélte, ez utóbbi főként a fürdők számára jelent kihívást, de a múzeumoknál sem ritka a kertbe bemászó éjszakai vendég.
A megkérdezettek szerint a zárva tartó turisztikai attrakciót látogatók többsége megússza a biztonsági őrök határozott dorgálásával, azonban minden harmadik esetben rendőrt kell hívni. Kellemetlenkedő vendégek – többnyire inkább férfiak – a normál nyitvatartási időben is akadnak, rájuk leginkább az alkoholos befolyásoltság és a hölgy vendégek, illetve női személyzet zaklatása a jellemző.
Az online felmérést augusztusban a Szállás.hu készítette, 1500 szálláshelyet és turisztikai szolgáltatót kérdezett meg.
Hozzászólok