Az oroszországi labdarúgó vb egy hónapja alatt különböző kultúrák találkoztak. A tv-közvetítéseknek és az internetnek köszönhetően az érdekes, esetenként meghökkentő mozzanatokról sportolói életutakról azonnal értesülhettünk. Láthattuk a szurkolás közben keletkező hulladékot összeszedő szenegáliakat (ők afrikaiak!!) és japánokat (ők pedig ázsiaiak!!), az egymásnak szurkoló szerb és horvát sportolókat, de olvashattunk a beteg gyerekeknek adakozó francia Mbappéről is. Nem hagyjuk ki az összeállításból a rasszista, gyűlölködő bejegyzéseket (magyar) és a hozzájuk kapcsolódó kommenteket (szintén magyar) sem. Most a Társadalmak, népek, kultúrák című rovatunkban összegyűjtöttünk néhányat.
Túlélők és menekültek
Dejan Lovren és Mario Mandzukic családja Németországba menekült, mikor a játékosok még kisgyermekek voltak. „Embereket öltek meg a lakásunk bejárati ajtaja előtt. Egyszerűen nem volt maradásunk” – mondta a Mato Mandzukic, a játékos édesapja. Ivan Rakitic már Svájcban született, bosnyák és horvát szülők gyermekeként. Szülei a háború előtti feszült Jugoszláviából menekültek el. A játékos annak ellenére, hogy ott nőtt fel, és focikarrierjét is ott kezdte (még az U17-es válogatottban is játszott), a horvát válogatottat választotta 2007-ben. Döntését sokan kritizálták is, ő és családja is gyűlölködő üzeneteket kapott a bejelentés után, szüleit halálosan megfenyegették. Luka Modric hatéves volt, mikor szeretett nagyapját elfogták, és kivégezték a szerbek. A család Modriciból Zadarba menekült, és egy hotelból lett menekülttáborban élt évekig, a várost több éven át bombázták a szerbek a háború alatt. Modric (ötéves korában kecskepásztor volt, kép itt) jelleméről egyébként sokat elárul egy, többek által felfedezett, elkapott pillanat az önfeledt ünneplésről. A horvát csapat több tagja is az asztalon állva énekelt, a csapatkapitány pedig óvatosan elrámolt két tányért, amin még étel volt onnan. Majd megy is vissza énekelni a társakkal. (forrás)
A szerb Novak Djokovics is a horvátoknak drukkol
A szerb teniszlegenda még márciusban találkozott a horvát focicsapattal, mikor Floridában edzett. Instagram bejegyzésében sok szerencsét kívánt a csapatnak.
Az egykori tenisz világelsőt sokan támadták hazájában, Vladimir Djukanovic (Vucic szerb elnök pártjának egy politikusa) azt írta,
Djokovic szerint a „sportnak univerzális nyelve van, képes eltörölni a határokat az embereket között, felülkerekedni a vallási, faji és nemzetiségi különbségeken.” (forrás)
Egyes szerb újságok …
Szenegáli és japán szurkolók összeszedik maguk után a szemetet
A 19 éves Mbappé jótékonykodik
A döntő eredményhirdetése zuhogó esőben
Végül válogatás Magyarország (magyar ország) bejegyzései és kommentjei közül
(forrás: https://badog.blogstar.hu)
A PussyRiot akciója utáni FB-bejegyzés
Hozzászólok