Az Ol Doinyo Lengai kráterének pereme fölött sötét felhők vonultak. A férfiak fagyoskodva álltak sátraik előtt a 3000 méteres magasságban tomboló viharban. Idefent, a kráter belső falán a szél, akár egy katlanban beszorulva, sűrű lávahomokot korbácsolt arcukba.
A csapat hangulatát azonban nem is a cudar idő nyomasztotta, hiszen még ennél is sivárabb feltételekkel számoltak. A vulkán azonban nem mozdult. Mindössze bűzös füstfelhőket köpött a levegőbe, amelyek kéntartalma még jobban megkönnyezte a kutatókat.
A francia fotográfus, Olivier Grunewald, s még nyolc vulkán-rajongó már hónapokkal korábban megbeszélte a találkozót, hogy láthassák fortyogva az Ol Doinyo Lengait és 2004 júliusában egy teliholdas éjszakán benézhessenek mélyére. A világ minden részéről jöttek Tanzániába, 35 hordár pedig a táborhoz cipelte a felszereléseket, majd elhagyta a hegyet. Most pedig ez! Quel désastre!
Jubileumi expedíciónak indult. Pontosan 100 évvel korábban ugyanis a német geográfus, Fritz Jaeger érkezett első kutatóként az Ol Doinyo Lengaihoz, egy olyan vulkánhoz, amelynek csúcsa csaknem 2000 méterre emelkedik a környező, 1000 méteres magasságban fekvő szavanna, vagyis a maszájok földje fölé. Tiszta időben a csúcsról a Natron-tó és a Szerengeti nyúlványai is jól láthatók. A vulkánikus hegy lejtőin páviánok szaladgálnak, és néha leopárdok is átnéznek a kráter peremén.
Grunewald évek óta arról álmodozott, hogy kitörés közben fényképezhesse le az Ol Doinyo Lengait. Világméretű fotóprogramja során már több mint tíz vulkánt mászott meg, és eddig mindig szerencsével járt. Most azonban vissza kellett húzódnia a sátorba, poros objektíveket tisztítani – és közben bosszankodni.
Szerzői joggal védett: Oliver Grunewald
Szerző: Katja Trippel
A részleteket 
Hozzászólok