Címlap Tudomány

Húszmillió évvel régebbi lehet a nyugat-antarktiszi jégtakaró

Húszmillió évvel korábban alakulhatott ki a nyugat-antarktiszi jégtakaró, mint eddig feltételezték - mutatták ki amerikai kutatók.

Húszmillió évvel korábban alakulhatott ki a nyugat-antarktiszi jégtakaró, mint eddig feltételezték – mutatták ki amerikai kutatók.

A nyugat-antarktiszi jégtakaró a földrész jegének csak tíz százalékát adja. A tengerszint alatt fekszik, és folyamatosan olvasztja a meleg levegő és a beszivárgó tengervíz – sokkal inkább, mint a magasabban fekvő kelet-antarktiszi jégpáncélt.

A kutatók úgy vélik, hogy Nyugat-Antarktisz jóval magasabban feküdt a múltban és gleccserek gyalulhatták addig, amíg a tengerszint alá nem került – idézi a LiveScience tudományos-ismeretterjesztő portál a Geophysical Research Letters című szaklapban megjelent tanulmányt.
Az antarktiszi partok menti tengeri üledék vastagságának alapján a Kaliforniai Egyetem Santa Barbara-i intézményének kutatói úgy becsülik, hogy a Nyugat-Antarktisz több száz méterrel lehetett magasabb egykor, mint most.

Az új térképészeti becslésekkel a kutatók frissítették a jégtakaró alakulásának modelljeit, és kimutatták, hogy a nyugat-antarktiszi jégtakaró 34 millió évvel ezelőtt nőhetett jelentős méretűre, 20 millió évvel korábban, mint eddig feltételezték.

„Most valamivel jobban bízunk azokban a modellekben, amelyeket a jégolvadás előrejelzésére használunk, amikor a szén-dioxid-kibocsátás klímát alakító hatását vizsgáljuk” – magyarázta Doug Wilson geofizikus, a tanulmány társszerzője.

A globális éghajlatot rekonstruáló modellek azt sugallják, hogy körülbelül 34 millió évvel ezelőtt, egy hűvös időszakban hatalmas kiterjedésű jégtakaró keletkezett bolygószerte. Ám ezek a modellek nem tudták meghatározni, hogy hol alakult ki ez a jégtömeg, a számított mennyiség egyharmada egyszerűen hiányzotta – tette hozzá Wilson.

Most, hogy Nyugat-Antarktisz magasságát „megemelték”, a kutatók azonosították a lehetséges helyet, és meg tudták állapítani, hogy a jégmennyiség hiányzó része hol lehetett.
„Most, hogy korrigáltuk a topográfiai hibát, nagyobb a bizalmunk, hogy nem is működnek olyan rosszul a jég viselkedését előrejelző modellek” – hangsúlyozta Wilson.
(http://www.livescience.com/39464-west-antarctica-ice-sheet-older.html)

Címkék
Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.