A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy az Iszlám Állam fellépése miatt úgy tűnik, mintha az iszlám és a kereszténység között húzódna törésvonal, de a terrorszervezet mindenkivel szemben áll, aki nem az ő iszlámértelmezését vallja. Mint mondta, ezért az Iszlám Állammal szemben a muszlimok partnerei a keresztényeknek Európában.
Rostoványi Zsolt emlékeztetett arra is, hogy az Iszlám Államnak az elsődleges célpontja nem Európa, hanem az egész világ. Megjegyezte: nem Európában történik a legtöbb merénylet, szinte naponta hallani merényletekről Irakból, Szíriából és Egyiptomból, de ezek kevesebb sajtónyilvánosságot kapnak.
Európát elsősorban az európai merényletek érdeklik, de az Iszlám Állam merényleteinek többsége Pakisztánban, Afganisztánban, Irakban, Szíriában, Nigériában, Szomáliában, Szaúd-Arábiában történik. Nemrég Medinában, az iszlám második legszentebb helyén hajtottak végre öngyilkos merényletet az Iszlám Állam emberei – jegyezte meg.
A szakértő kiemelte: az iszlám országokból a második világháború után indult meg a munkaerő „bevonzása” Európába. Az EU tagállamaiban 2014-ig 20-25 millió muszlim élt, számuk tavaly a bevándorlás miatt 1-1,5 millióval nőtt. Ugyanakkor a Balkánon is él 8-10 millió „őshonos” muszlim.
Rostoványi Zsolt jelezte,
az EU tagállamaiban élő muszlimok jelentős része beilleszkedett, integrálódott, egy része pedig marginalizálódott, és valóban komoly integrációs problémákkal küzd.
Az egyedüli megoldás az integrációjuk elősegítése
– jelentette ki a szakértő, aki maga is elismerte, hogy ez szerteágazó, komplex kérdés, mert nem egységes az európai muszlimok tömbje, hanem rendkívül sok törésvonal mentén differenciált. Mint mondta, az iszlám rendkívül sokszínű, nem olyan sablon, keret, amiből meg lehetne magyarázni, mit csinálnak a török, indonéz, egyiptomi, szaúdi muszlimok.
Jelen pillanatban a muszlimoknak etnizálása folyik, mintha egy etnikai kategória lenne a muszlimság, holott egyáltalán nem az – mondta, hozzátéve, nagyon félrevezetőnek gondolja, hogy egységesen kezelik a muszlimokat.
Hozzászólok