A Csángó Bál apropóján a csángókról

A Csángó Bál szervezői a magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra kívánják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, illetve felemelkedését célzó erőfeszítésekhez. A rendezvény alapvető célja a moldvai és a gyimesi csángó magyarok rendkívül régies és páratlanul gazdag népművészetének és hagyományainak bemutatása a hazai és a nemzetközi közönség számára.

A Csángó Bálon jellegzetes csángó ételeket is bemutatnak csángó asszonyok. A közönség megismerheti többek között, hogyan készül a geluska/galuska/szárma, ismertebb nevén a töltike.

Kik a csángók és kik a csángó magyarok?

Négy különböző csángó népcsoportot ismerünk. Brassó környékén, a Barcaságban élnek a hétfalusi csángók, akik székely származásúak, a 14. században a brassói szászok jobbágyai lettek, fölvették az evangélikus vallást, ám nyelvüket és hagyományaikat mind a mai napig megőrizték. A régi Csík vármegye keleti részén, a Tatros völgyében élnek a gyimesi csángók, akik részben a korábban Moldvába menekült, részben az Erdélyben maradt székelyekből származnak és zömmel a 18. században települtek mai lakóhelyükre. Dévai csángóknak nevezik azt az ugyancsak székely néptöredéket, melynek tagjai az 1880-as években Bukovinából települtek Déva környékére, s ők vállalják is ezt a tudományosan nem pontos megnevezést, míg a bukovinai eredetű székelyek többi csoportja öntudatosan elutasítja a csángó megnevezést. Végül a legnagyobb és minden bizonnyal a legrégebbi csángó népcsoport a moldvai csángó magyaroké.

A néprajztudomány a moldvai csángók három nagy csoportját különbözteti meg. Az északi csángók a Románvásártól északra eső területeken élnek, túlnyomó részük mára már elrománosodott, de a század elején Yrjö Wichmann finn nyelvész még számos faluban tanulmányozhatta a legarchaikusabb csángó nyelvjárást, melynek egyik fő jellemzője a sziszegés, vagy selypítés: cs hang helyett c-t, s helyett pedig sz-t ejtenek. Bákótól délre találhatók a déli csángó falvak, ahol még néhány helyen hallható a sziszegő beszéd és több más archaikus elem. Végül a moldvai magyarok legnagyobb része székelyes csángó, akik zömmel, a Tatros, a Tázló és a Szeret folyók, és az ezekbe ömlő kisebb patakok völgyeiben élnek, nyelvük és hagyományuk egyértelműen székelyes vonásokat mutat.

A moldvai csángók valóságos lélekszámára azóta is legföljebb következtetni tudunk. Egyházi becslések szerint Moldvában mintegy 250 ezer római katolikus él. Márpedig egy sommás megállapítás szerint ezen a tájon aki katolikus, az magyar vagy magyar származású, aki pedig ortodox, az román. Így tartják ezt maguk a csángók is, noha a tétel bizonyára nem érvényes maradéktalanul valamennyi moldvai katolikusra. Ennek a negyedmillió katolikus csángónak azonban talán az egyharmada beszéli ma már egykori anyanyelvét, tehát mintegy 80-100 ezer lélek; a többiek csak románul tudnak. Körükben többnyire már csak az emléke él annak, hogy őseik magyarok voltak; vagy már az sem, de akkor sem tartják magukat románnak,mert hiszen nem ortodoxok. A moldvai csángók körében tehát nem a közös nyelv jelenti az együvétartozás alapját, hanem a közös vallás, és természetesen még számos közös hagyomány, a húsvéti mátkaváltástól a halottak búcsúztatásáig. A moldvai magyarok nem azt az irodalmi nyelvet beszélik, amit a Kárpát-medencén belüli magyarság. A városiasodással, iparosodással, civilizációs átalakulással járó fogalmakat jelentő szavainkat a moldvai magyarok nem ismerik, ehelyett főként román szavakat használnak. A magyarul beszélő csángók nyelve leginkább a nyelvújítás előtti, 18. századi magyar nyelvhez hasonlít. Okleveleink szólalnak meg tehát a moldvai csángók ajkán, régen elfeledett magyar szavak kelnek életre.

Mivel különböző csoportjaik két-háromszáz, sőt ötszáz vagy annál is több esztendeje a Kárpátok által elszigetelve, idegen nyelvi, vallási, etnikai környezetben élnek, a magyar művelődéstörténet olyan kövületeivé, archaikus rétegeinek őrzőivé váltak, ami rendkívül értékessé teszi ezt a népcsoportunkat. Beszédük több évszázados szavakat és nyelvtani szerkezeteket őriz, népdalaik, balladáik, keserveseik népzenénk legrégebbi, általunk már szinte elfeledett változatait idézik. Hiedelemviláguk, népszokásaik, viseletük, gazdálkodásuk, építkezésük mind-mind azt az állapotot mutatja, ami az egész magyarságra jellemző volt két-három, vagy éppen öt-hat évszázada. A magyarság tegnapi, tegnapelőtti képével találkozhatunk, ha közöttük járunk. (http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_moldvai_csango_magyarok_tudositas_a_kulso_magyarokrol)