Mi a bolygóegyüttállás?
A bolygók ellipszis alakú pályán keringenek a Nap körül, mindegyik bolygó más távolságra van a Naptól és mindegyiknek más a keringési ideje. A bolygók keringési síkja kis szöget zár be a Föld keringési síkjával, az ekliptikával. Ezért előfordulhat, hogy a Földről úgy látjuk, hogy megközelítik egymást. Tehát ez csak látszólagos megközelítés, a valóságban a bolygók bármely időpontban nagy távolságra vannak egymástól.


Ha az égbolton látszólag elég közel kerül egymáshoz két vagy több égitest, akkor azt nevezzük együttállásnak.
A csillagászok a nagy együttállás kifejezést használják Naprendszerünk két legnagyobb bolygójának, a Jupiternek és a Szaturnusznak a „találkozására”. A két bolygó folyamatosan látszólagosan közelebb kerül egymáshoz, minden este napnyugta után nyugaton nagyon szembetűnő. 2020. december 21-én a Jupiter és a Szaturnusz csak 0,1 fokos távolságra lesz egymástól.
Az eddigi legszorosabb együttállásukat 1623-ban figyelték meg. Az ideihez hasonló közeli együttállás 2080. március 15-én figyelhető majd meg.

A Nagy Együttállást a délnyugati irányban, alacsony horizont feletti magasságnál figyelhetjük meg. Feltéve, ha derült idő lesz. Mivel a két bolygó távolodik is egymástól, érdemes máskor, derült időben az égre tekinteni.
Videó a jelenségről: https://videos.space.com/m/7IpZRPTD/great-conjunction-of-jupiter-and-saturn-is-closest-since-1623-how-to-see-it?list=9wzCTV4g
Forrás:
Hozzászólok