Magyarország Színes mozaikok a nagyvilágból Világjáró, világlátó

Balatoni strandok – a strandbelépők árai nem változnak 2014-ben

A fizetős balatoni strandokon csaknem mindenhol változatlan belépő-árakkal indul az idei szezon, a tó körül sok helyen kisebb-nagyobb strandfejlesztéseket hajtottak végre, kiemelt figyelmet fordítva az akadálymentesítésre.

Még hűvös, 17 Celsius fokos a Balaton vize, de már sokan megmártóztak benne. A fizetős strandok zömmel csak a következő hetekben nyitnak ki, de többségükben már addig is lehet fürdőzni ingyenesen.

Az összesítés szerint a balatoni felnőtt strandbelépők árai helytől és szezontól függően 450-1000 forint között alakulnak idén is, árat – egy-két kivételtől eltekintve – nem emeltek az üzemeltetők. A víz minősége jelenleg kiváló, az átlagos vízszint 127 centiméter, a tó átlagmélysége jelenleg 375 centiméter.

Siófokon a Nagystrand már május elején kinyitott. Az aranyparti és ezüstparti szakaszok továbbra is ingyenesek. Balatonberényben az egykori csúszda helyén „felnőtt játszóteret” alakítanak ki. Balatonlellén a napokban várják az engedélyt a nyolc éve minden szezonra megújított, 300 méter hosszúságú lídós rész kialakításához. Idén a magas vízszinthez alkalmazkodva nem a meder feltöltésével, hanem a partvédőmű megnyitásával szeretnék kiépíteni a homokos partszakaszt.

Fonyódon a Sándortelepi strandon 200 méter hosszú fövenyes partszakaszt alakítanak ki július 1-jére játszóterekkel. A strand továbbra is ingyenes lesz. Balatonfenyvesen a múlt heti vihar közel hatvanmillió forintos kárt okozott a nagyobb strandokon, a parti sétányon, dolgoznak a helyreállításon. Balatonvilágoson a Club Aliga strandján újjáépítik a büfésort és a vizesblokkokat.

Gyenesdiáson mindkét strandon fejlesztik a játszótereket. Keszthelyen a Városi strandon parti sétányt alakítottak ki, bővítik az internet szolgáltatás sávszélességét, kapacitását. Balatongyörökön a strand mellett élménysétányt alakítottak ki, és új központi fogadóépület épült infokommunikációs ponttal, pénztárakkal, vizesblokkal és baba-mama szobával.

Balatonakaliban a strandon felújították a teljes parti sétányt, új bejárókat, zuhanyzókat építettek. Révfülöpön a Császtai strandon komfortosították a régi kabinépületeket, mozgássérült illemhelyet és pelenkázó szobát is kialakítva. Mindkét strandon felszerelik azt a víznyomással működő berendezést, amivel a kerekesszékkel közlekedők is kényelmesen, biztonságosan, akár segítség nélkül is bemehetnek a vízbe. Ugyancsak a nehezen közlekedőket segíti, hogy a MÁV-val közösen akadálymentesre alakították a Császtai strandhoz vezető két vasúti átjárót. A zánkai községi strandon is a mozgássérültek lehetőségeinek javítása volt a fő fejlesztési cél idén. Balatonudvariban a település központjában és a Fövenyes településrész strandján is felszerelik a mozgássérültek bejutását segítő berendezést.

Alsóörsön mederhomokozással, új vízi-bejárók beszerzésével, szabadtéri sporteszközök telepítésével, pelenkázásra, szoptatásra használható baba-mama szoba kialakításával készülnek a nyitásra. A balatonalmádi strandok egyik újdonsága, hogy a Wesselényi strandon két új büfét építenek.

Balatonfüreden az Esterházy és a Kisfaludy strand egész évben nyitva volt, a pénztárak várhatóan csak pünkösdkor állnak üzembe. Az idei szezon újdonsága a Kisfaludy strandon készülő minigolfpálya. Az Eszterházy strand gyermeköblénél vízi-élményelemeket telepítenek, a nyugati mólón pedig egy kivilágított szökőkutat alakítanak ki esti látványosságnak. Balatonfűzfőn mindkét strandon akadálymentes vízi bejáró létesül. A Fövenyes strandon a játszóteret is fejlesztik, továbbá a nagyobb biztonság érdekében részleges térvilágítást építenek ki és kamerákat telepítenek. Az infó-kommunikációs akadálymentesítés keretében Braille-feliratú táblákat is elhelyeznek.

[creativ_button url=”http://szallas.hu/balatoni-nyaralas?key=4pn346ayxf4s3wf6d4yn6ewqujkbc2kwzoiyefwhotv7lbqj3ffq” icon=”suitcase” label=”Balatoni nyaralás – szállások a Balatonnál” colour=”red” colour_custom=”#ea315c” size=”medium” edge=”straight” target=”_self”]

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.