A szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) statisztikái szerint a három szlovákiai autógyár, a pozsonyi Volkswagen, a zsolnai Kia és a nagyszombati Citroën üzemeiben gyártott gépkocsik száma tavaly valamivel több mint 3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 971 ezret, ami viszont nem egészen két százalékkal volt kevesebb mint 2013-ban.
„Nagyon örülünk a 2015-ben elért új gyártási rekordnak, a millió szép szám, amely várhatóan a negyedik autógyár, a Jaguar Land Rover gyártásának beindulásával tovább emelkedik majd” – mondta Juraj Sinay, a ZAP elnöke. A Jaguar Land Rover új szlovákiai gyára a tervek szerint 2018-ban kezdi meg a termelést, az új, Nyitra melletti üzem építéséről tavaly decemberben írták alá a beruházási szerződést a brit autómárka és a szlovák kormány vezető képviselői.
A ZAP adatai szerint Szlovákia tavaly is megőrizte világelsőségét az egy főre eső gépkocsigyártásban, ami 2015-ben 184 darabra emelkedett ezer lakosra számítva, egy évvel korábban pedig 179 volt.
Tavaly emelkedett Szlovákiában az eladott új gépkocsik száma is, 77 948 darabot tett ki, ami 7,91 százalékos növekedés éves szinten. A kis haszongépjárművek kategóriájában az eladások növekedése éves szinten csaknem 30 százalékot tett ki, ebben a kategóriában 2015-ben csaknem 7 ezer 300 új autót értékesítettek a szlovák piacon, szemben az egy évvel korábbi 5 ezer 600-zal.
Tavaly a szlovák autóipar közvetlenül 80 ezer embert foglalkoztatott, közvetve több mint 200 ezer embernek adott munkát. Az autóipari ágazat termelése 2015-ben a szlovák GDP több mint 12 százalékát, a szlovák ipar teljesítményének pedig 44 százalékát adta. Az autóipar az ipari exportban 35, a teljes kivitelben pedig 26 százalékkal részesült tavaly.
Hozzászólok