Európa Gazdaság - adatok, tények, prognózisok

Tavaly újabb gyártási rekordot döntött a Kia Szlovákiában

Újabb rekordévet zárt 2015-ben a Kia Motors Slovakia, a dél koreai autógyár szlovákiai leányvállalatának tavalyi gyártása több mint négy százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az autómárka vágtapolcai (Teplicka nad Váhom) üzemében, 2015-ben, 338 ezer gépkocsi és 582 ezer autómotor készült el.

„Bízom benne, hogy az aktuálisan felújított portfóliónk segít megőrizni ezt (a növekedési) trendet a következő időszakban is” – mondta Eek-Hee Lee, a Kia Motors Slovákia elnöke, utalva egyebek mellett arra, hogy a tavalyi év végén a vágtapolcai gyárban beindították a Sportage modell új generációjának gyártását is.

Ez a modell, amely a márka városi terepjárója (SUV) tavaly az üzem teljes gyártásának 58 százalékát tette ki. A szlovák Kiában készülő gépkocsik közül tavaly a Kia cee’d adta a gyártás második legnagyobb, közel egyharmadát kitevő, hányadát. 2015-ben a gyártás fennmaradó 9 százalékát a Kia Venga nevet viselő kis családi autói adták.

A vállalat legnagyobb felvevő piaca – ha az előző évinél alacsonyabb arányban is – de 2015-ben is Oroszország maradt, a tavaly legyártott gépkocsik 14 százalékát ott értékesítették. A Szlovákiában készült Kia gépkocsik második legjelentősebb piaca ismét Nagy- Britannia volt, a gyártás mintegy 14 százaléka került eladásra a szigetországban, a harmadik helyet pedig ugyancsak a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is Németország (az értékesítés 8 százaléka) foglalta el. A negyedik és az ötödik helyen, az eladás 8 illetve 6 százalékát megszerző Spanyolország és Olaszország következett.

A KIA Motors Slovakia, a Kia Motors Corporation első és jelenleg egyedüli európai gyártóüzeme ugyanakkor Szlovákia második legnagyobb gyártókapacitással rendelkező autógyára. A vállalat jelenleg több mint 3800 alkalmazottat foglalkoztat, amivel az egyik legnagyobb munkáltatónak számít Szlovákiában, 2014-ben megközelítőleg 104 millió euró jövedelemadót fizettek a költségvetésbe.

Vágtapolca fekvése

[creativ_map latitude=”49.2283763″ longitude=”18.7634083″ width=”100%” height=”400″ zoom=”13″ infowindow_text=””]
Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.