A Levantei Iszlám Állam (ISIS) radikális szunnita szervezet elrendelte, hogy az iraki Moszul városában csonkítsák meg a nők nemi szervét, jelentette az ENSZ egyik koordinátorára hivatkozva az Itv.com.
A NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesület honlapján erről a következőt találtuk:
A hazánkban sokszor eufemisztikusan „női körülmetélés”-ként emlegetett gyakorlat tulajdonképpen a külső női nemi szerv csonkítását jelenti (angol megfelelője az FGM, Female Genital Mutilation). Az Afrika, Ázsia és a Közel-Kelet egyes területein élő szokás értelmében évente több millió nő külső nemi szerveit teszik ki érzéstelenítés nélküli csonkításnak. A beavatkozást tradicionálisan képesítetlen idősebb nők hajtják végre, sokszor olyan kezdetleges eszközökkel, mint üvegcserép, konzervdoboz teteje vagy kés. A gyakorlat vallástól független.
A női nemi szerv csonkításnak három fokozata van:
– Sunna – a „körülmetélés” vagyis a csikló tetejét borító bőr lemetélése.
– Kimetszés – a teljes csikló vagy a csikló egy részének, valamint a teljes kisajkak vagy a kisajkak egy részének kimetszése.
– Infibuláció – a teljes csikló, teljes kisajkak és a nagyajkak teljes/részleges kivágása, a maradék vulva két oldalát összevarrják, illetve összetűzik. A kialakult hegszövetet szüléskor feltépik, majd szülés után újra összevarrják.
Azonnali komplikációk:
– Halál
– Vérzés és sokk
– Tetanusz
– Vérmérgezés
Hosszú távú komplikációk:
– Hüvely- és méhfertőzés
– Burjánzó hegesedés
– Dermoid (bőrszerű) ciszták
– Tályogok a vulván
– Dysmenorrhoea (menstruáció zavarai, fájdalmas menstruáció)
– Dyspareunia (fájdalmas közösülés)
Hozzászólok