Gazdaság - adatok, tények, prognózisok Nemek földrajza

A világ 22 leggazdagabb férfijának a vagyona nagyobb, mint az Afrikában élő nőké összesen

A világ 2153 dollármilliárdosának a vagyona akkora, mint a 4,6 milliárd legszegényebb embernek együttvéve, azaz a Föld lakosságának a legszegényebben élő 60 százalékának.

Ezt tartalmazza a brit alapítású Oxfam jelentése, amit a davosi Világgazdasági Fórum kezdete előtt hoztak nyilvánosságra.

A dollármilliárdosok száma megduplázódott az elmúlt évtizedben, írja jelentésében a nemzetközi segélyszervezet. Magyarországon egyébként két dollármilliárdos él, Csányi Sándor OTP-vezér és Mészáros Lőrinc volt felcsúti polgármester. Csányi neve 2018-ban, Mészárosé pedig 2019-ben került fel a Forbes dollármilliárdosainak a listájára.

A globális egyenlőtlenség megdöbbentően leküzdhetetlenné vált és hatalmas. „A szakadék a gazdagok és a szegények között nem oldható meg átgondolt egyenlőtlenségi politika nélkül, és túlságosan kevés kormány elkötelezett ebben az irányban” – mondta Amitabh Behar, az Oxfam India igazgatója, aki részt vesz a fórumon a jótékonysági szervezet képviseletében.

A jelentés hét legdöbbenetesebb megállapítása

1. A világ 2153 dollármilliárdosának a vagyona akkora, mint a 4,6 milliárd legkevésbé módos embernek együttvéve, azaz a Föld lakosságának legszegényebben élő 60 százalékénak. A legtöbben szegények, és a többség fejlődő országokban él – közölte az Oxfam az Euronews kérdésére.

2. A világ 22 leggazdagabb férfijának a vagyona nagyobb, mint az Afrikában élő nőké összesen.

3. A leggazdagabb egy százaléknak több mint kétszerese a vagyona, mint 6,9 milliárd legkevésbé jól élő embernek.

4. Világszerte a férfiak vagyona 50 százalékkal nagyobb, mint a nőké.

5. Ha valaki az egyiptomi piramisok megépítése óta minden nap félretett volna tízezer dollárt, akkor is csak az egyötöde lenne a megspórolt pénz az 5 leggazdagabb dollármilliárdos átlagvagyonának.

6. Ha további 0,5 százalékkal megadóztatnák a leggazdagabb egy százalékot a vagyona után, az 10 évre elegendő pénz lenne olyan beruházásokra, melyek 117 millió állást jelentenének az oktatásban, az egészségügyben, az idősekkel való foglalkozásban és egyéb szektorkorokban.

7. Ha mindenki felülne a vagyonára: 100 dolláros bankjegyekben egy halomban, akkor az emberiség túlnyomó része a földön ülne. Egy középosztálybeli ember egy gazdag országból egy szék magasságában ülne. A világ két leggazdagabb emberének a vagyonából készült halom kiérne az űrig.

Szakadék a nemek közt

Idén az Oxfam jelentésében tanulmányozta a nemek közti különbségeket is, többek közt arra jutottak, hogy a férfiak világszerte 50 százalékkal vagyonosabbak, mint a nők. Megállapították, hogy a nők gyakrabban dolgoznak bizonytalanabb szektorban, melyek gazdaságilag is kevésbé értékeltek.

A nem fizetett gondozási munkák háromnegyedét nők végzik. A háztartási munkát végző, bölcsődében dolgozó gondozók kétharmada nő.

A nők és a lányok azok közt vannak, akik a legkevésbé profitálnak a mai gazdasági rendszerből – mondta Behar.

Az egyenlőtlenség nem sors kérdése

Az egyenlőtlenség áll a társadalmi törésvonalak és konfliktusok középpontjában világszerte, és senkit ne tévesszen meg, az egyenlőtlenség nem valaki sorsa, hanem annak a társadalmi és fiskális politikának az eredménye, ami csökkenti a gazdagok hozzájárulását (az adók szintjén) és gyengíti a közszolgáltatások finanszírozását – mondta Pauline Leclère, az Oxfam France rangidős aktivistája az adóigazságosság és egyenlőtlenségek témakörben. Ez az üzenet, amit az Oxfam közvetíteni próbál Davosban.

A civil szervezet 2014 óta teszi közzé a vagyoni egyenlőtlenségekről szóló jelentését a híres gazdasági találkozó előtt.

A teljes jelentést ide kattintva olvashatja el angolul.

(forrás: https://hu.euronews.com/2020/01/20/a-vilag-dollarmilliardosainak-nagyobb-a-vagyona-mint-4-6-milliard-embernek-osszesen)

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.