Lehet, hogy ez már lassan közhelynek hangzik, mégis, akinek kutyája van, az tudja, hogy okkal kapták ezt a jelzőt, hiszen négylábú kis kedvenceink feltétel nélkül szeretnek minket és mindig hűségesek maradnak hozzánk. Már olyan tudományos megfigyeléseket is publikáltak, amik magyarázatot adnak erre. „ Egy magyar kutatócsoport bebizonyította, hogy a „szeretethormon” érzékelésének genetikai háttere is befolyásolja, hogyan barátkozik a kutya az emberrel, mennyire próbál szeretett gazdája közelében maradni különböző helyzetekben. A kutyák emberrel kapcsolatos társas viselkedését befolyásolja, hogy a szeretethormonnak is nevezett oxitocinnal kapcsolatos fehérje mely genetikai változatait hordozzák. Az oxitocin főként a vonzalom, bizalom kialakulásában és szabályozásában játszik fontos szerepet. Hatását úgy fejti ki, hogy a sejtfelszínen elhelyezkedő speciális fehérjéhez (receptorhoz) kapcsolódik.
Az oxitocint a kutya-ember kapcsolatok esetében is egyre intenzívebben kutatják. Akik erősen kötődnek a kutyájukhoz, sokat foglalkoznak vele, azoknál a kutyával való együttlét közben megnő az oxitocin szint. A kutya is gyakran keresi velük a kapcsolatot, a kutya hormonszintje is növekszik ilyenkor. Ebből indultak ki magyar kutatók, amikor felvetették, hogy a kutyánál is kapcsolat lehet az oxitocinreceptor-gén változatai és az ember felé irányuló társas viselkedés között.” Úgy gondolom, némi tapasztalatom nekem is van ebben a témában, mert mióta az eszemet tudom, mindig volt kutyánk. Jelenleg kettő van: egy Westie és egy Yorkshire Terrier. Nagyon szeretem őket és tudom, hogy ez kölcsönös.
Sokan úgy gondolják, hogy az állatok nem képesek szeretni, hogy nincsenek érzéseik, de ez nem igaz. Akinek már volt valaha kutyája, az könnyedén meg tudja cáfolni ezt. Sokszor érzem azt, amikor az állataimmal vagyok, hogy számukra én, a gazdájuk vagyok a legfontosabb… Ezt nehéz megmagyarázni, de biztos vagyok benne, hogy sok gazdi van még így ezzel. Nincs is jobb érzés annál, amikor az ember egy fárasztó, nehéz nap után hazamegy és már a kapuban ott várják az állatai. Ilyenkor mindig elfelejtem, hogy milyen rossz napom volt és inkább velük foglalkozok. Az állatok azt is megérzik, ha valami baja van az embernek. Meglepő, hogy mennyire empatikusak tudnak lenni. Ha az embernek van kutyája, akkor soha nem magányos. Mindezekért gondolom úgy, hogy „kutya nélkül lehet élni, de minek.”
Most nézzük meg, hogyan jutottunk el a kutyák háziasítástól napjainkig. A ma ismert összes kutyafajta egyetlen őstől, a szürke farkas egyik (mára már kihalt) alfajától származik. Háziasítása ezelőtt kb. 12 000 évvel, a fajták elkülönülése pedig az ókorban kezdődött. Ekkor már több célból tartottak kutyákat. Használták pásztorkodásra, vadászatra, őrző-védő feladatok ellátására is. Tenyésztés során, a kedvtelésből tartott kutyákban más tulajdonságokat erősítettek fel. Az 1800-as években már szinte minden ma is ismert kutyafajtát kitenyésztettek. Mára már több mint 430 különböző fajtájuk létezik.
A kutyák különleges érzékszervekkel rendelkeznek. Szemeik kissé oldalt ülnek, ezért látóterületük nagyobb, mint az emberé. Míg az ember kb. 180 fokos, a kutya 240 fokos szögben lát. Az orr a kutyák legfontosabb érzékszerve. Kiváló szaglásukat az orrukban található szaglóidegeknek, valamint a szájpadláson lévő Jacobson-féle szervnek köszönhetik. Ezek száma a kutyák orrában 220 millió is lehet, míg nekünk, embereknek ez a szám csak kb. 5 millió. A nedves orrot a szagérzékelő sejtek által termelt váladék biztosítja. Azért fontos, hogy nedves legyen az orruk, mert így több szagot képesek megkülönböztetni, mint száraz orral. A kutyák hallása is nagyon fejlett. Tágabb frekvencián, és akár sokkal messzebbről is meghallják a hangokat, mint az ember. Ezért lehet kutyasíppal (ultrahangsíppal) irányítani őket. Azon fajták hallása – melyeknek felálló fülük van, amit képesek elfordítani is – különösen jó.
Végezetül röviden elmesélném a mi kis Csöpink történetét. A fenti képen látható kutyus már több mint 8 éve családtag nálunk. Most kb. 16-17 éves lehet. Sajnos nem volt mindig ilyen jó állapotban… Az út szélén találtuk, koszosan, éhesen, tele kullancsokkal. Az egész testét sebek borították, valószínűleg rendszeresen bántották, majd az utcára tették. Egy évbe telt, míg elnyertük teljes bizalmát, de mára már elválaszthatatlan a családunktól. Mindezt csak azért tartottam fontosnak leírni, mert ha valaki úgy dönt, hogy kutyát szeretne, azzal vállalnia kell a felelősséget is. Ne csak addig szeressük őket, amíg kicsik, vagy amíg nincs velük baj, kötelezettségünk az állat egész életén át tart! A mi feladatunk az, hogy legalább annyi szeretet és gondoskodást adjunk nekik, amennyit kapunk tőlük. Magyarországon a kóbor kutyák száma már százezer felett van. Felelőtlen döntéseinkkel ne rontsunk tovább ezen a statisztikán! Csak akkor vegyünk, vagy fogadjunk örökbe állatot, ha biztosak vagyunk benne, hogy 10-15 évig tudunk gondoskodni róla.
Készítette: Vincze Anna
Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola
4027 Debrecen, Thomas Mann u. 16.
Felkészítő tanár: Derecichei Eszter
Források:
• http://ztona.org/golden-retriever/retriever/
• http://hu.wikipedia.org/wiki/FCI_fajtacsoportok
• http://hu.wikipedia.org/wiki/Kutya#A_kutya_h.C3.A1zias.C3.ADt.C3.A1s.C3.A1nak_t.C3.B6rt.C3.A9nete
• http://szobacirkalo.blog.hu/2009/10/08/a_vilag_legnagyobb_kutyaja_az_uj_jelolt
• http://www.stop.hu/tudomany/ezert-a-kutya-az-ember-legjobb-baratja/1209173/
• http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/kutyatar-kutyatar/ch03s04.html
Hozzászólok