Miután az Emirates légitársaság lemondta legutóbbi, 37 darabos megrendelését, meg kellett hozni a döntést az értékesítés leállításáról. A korábban megrendelt gépeket az Airbus még legyártja, az utolsó példány 2021-ben gördül ki a toulouse-i végösszeszerelő sorról.
Az Airbus évek óta nem talált új vevőt a listaáron 445 millió dollárba kerülő A380-asra, legnagyobb megrendelője az Emirates volt, a dubaji, Budapestre is közlekedő légitársaság 123-at rendelt meg a gépből, várhatóan az utolsót is ők kapják meg.
Az elmúlt hetekben már több sajtóhír jelent meg arról, hogy az Airbus kénytelen lesz leállítani a programot, miután az ausztrál Qantas visszamondta 8 darabos opcióját, az Emirates-el pedig nem sikerült megállapodni a 37 darabos plusz rendelés véglegesítéséről.
Az A380-as projektjét hivatalosan 2000-ben indította el az Airbus, majd többszöri csúszás után 2005 áprilisában hajtotta végre első felszállását, és a típus 2007. október 25-én állt kereskedelmi forgalomba a Singapore Airlines színeiben. A négyhajtóműves, kétszintes repülőgép konfigurációtól függően 575-853 utast tud a fedélzetére venni. Hatalmas méretei miatt azonban az Airbus számításaival ellentétesen kicsi volt a kereslet a gép iránt, mert nagyon kevés útvonalon van szükség ekkora kapacitásra.
Tíz évvel az első repülőgép üzembe állása után a Singapore Airlines kivonta az első gépet a flottából, amelyet később szétbontottak. Az európai légitársaságok közül a Lufthansa, a British Airways és az Air France üzemeltet A380-asokat.
Tizenegy év alatt az Airbus összesen 274 darab A380-asra kapott megrendelést, ebből eddig 234-et készített el.
Hozzászólok