Ázsia és Ausztrália

A 25 évvel ezelőtti Tienanmen téri diáklázadásra emlékeztek Hongkongban

A szárazföldi Kínában még mindig politikai tabunak számítanak a 25 évvel ezelőtt történtek és időközben felnőtt egy generáció anélkül, hogy tudomása lenne az akkori eseményekről.

Hongkongiak ezrei vonultak vasárnap az utcára azért, hogy megemlékezzenek a 25 évvel ezelőtti Tienanmen téri tüntetések, a hadsereg bevetésével elfojtott diáklázadás áldozataira – jelentette a helyi South China Mornig Post című lap online kiadása.

[creativ_alertbox icon=”info-sign” colour=”blue” custom_colour=””] Az 1970-es években kezdett gazdasági reformok az 1980-as évek közepére Kínában is sokakat indítottak liberális politikai követeléseik megfogalmazására. 1986. decemberében 15 kínai nagyvárosban tüntettek a demokrácia mellett. A hatalom erre tömeges letartóztatásokkal válaszolt. Ez átmenetileg visszavetette a demokratikus törekvéseket. Gorbacsov 1989. májusi pekingi látogatása azonban újabb bátorítást adott a rendszer ellenzékének. Ettől kezdve szinte naponta 200-300 ezer ember – főleg fiatalok és diákok – lepte el Peking főterét és a környező utcákat. A tüntetők Gorbacsovot éltették, és rendszerváltást követeltek. A vezetés keményvonalasai ezért elhatározták a szigorú példastatuálást. Június 3-4-én a hadsereg páncélos, ejtőernyős és egyéb egységeit vetették be a Tienanmen téri demonstrálók ellen. A beavatkozás mintegy 1500-3000 ember életét követelte. Hasonló keménységgel léptek fel a többi nagyvárosban tüntetők ellen is. Ezzel sikerült elejét venni annak, hogy a Szovjetunióhoz és Kelet-Európához hasonlóan Kínában is többpárti demokrácia váltsa fel az egypárti diktatúrát. Ez Kína egész területén tiltott téma. (Forrás: Wikipédia) [/creativ_alertbox]

A békés demonstráció résztvevői (a szervezők szerint háromezren, a rendőrség szerint 1900-an) a délutáni órákban vonultak a helyi kormányzati épületekhez, de voltak, akik transzparenseikkel a központi kormánynak a különleges közigazgatási övezetben található összekötő hivatalánál tartottak megemlékezést. A beszámolók szerint sokan közülük június negyedikén, a lázadások leverésének 25. évfordulóján is ott lesznek a hagyományos gyertyafényes virrasztáson.

A 20. évfordulón 8000 ember vonult fel Hongkong utcáin, míg a legnagyobb támogató tüntetést – az akkor még brit koronagyarmaton – 1989 májusának végén tartották csaknem másfél millió emberrel. A szerdai Viktória parki emlékezésre a szervezők 150 ezernél is több embert várnak.

Hongkongban e nap rendezvényeit érintően egyfajta „belpolitikai” verseny is kialakult a helyi pártok között, s egyesek szerint a Demokrata Párt „kisajátítja” magának, egyfajta korteskedéshez használja az évfordulót. Ezért az idén több, nagyjából egyidejű esemény is lesz a városban. A „Hongkongot szeretők hangja” nevű Peking-barát csoport például szabadtéri vetítésre hívott szerdán, amivel azt szeretnék bizonyítani, hogy a Tienanmen téren 25 éve senki nem halt meg.

A Wikileaks kiszivárogtató portál által 2011-ben nyilvánosságra hozott titkos amerikai diplomáciai sürgönyökből, szemtanúk elmondása alapján úgy tudni, hogy a tankok megjelenése idején, június negyedikén valóban nem volt „vérengzés” a Tienanmen téren. Mindazonáltal tény, hogy a kínai fővárosban nagy számban halálos áldozatai voltak a hadsereg beavatkozásának.

A szárazföldi Kínában még mindig politikai tabunak számítanak a 25 évvel ezelőtt történtek és időközben felnőtt egy generáció anélkül, hogy tudomása lenne az akkori eseményekről. A közvélemény – nem kis részben éppen ezért – meglehetősen érdektelen a kérdésben, ám a pekingi hatóságok igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy az idei évfordulón se legyen semmiféle tüntetés, ne történjen rendbontás, figyelemfelkeltő akció. Sajtóértesülések szerint ennek érdekében már jó néhány értelmiségit, ügyvédet, emberjogi aktivistát ideiglenesen „kivontak a forgalomból”.

[creativ_media type=”youtube” url=”https://www.youtube.com/watch?v=YeFzeNAHEhU”]
Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.