A kaliforniai startup vállalkozás drónjai kicsik: 12 kilogrammosak és körülbelül másfél, maximum két kilónyi szállítmányt tudnak vinni egy-egy útra, a felszállóhelyüktől számított 75 kilométer sugarú körben
Afrika Tudomány

Drónok szállítják a vért és a gyógyszereket a kórházakba Ruandában

Amerikai drónok, vagyis pilóta nélküli kisrepülők segítenek az afrikai Ruandában a betegellátásban és az életmentésben.

A kaliforniai startup vállalkozás drónjai kicsik: 12 kilogrammosak és körülbelül másfél, maximum két kilónyi szállítmányt tudnak vinni egy-egy útra, a felszállóhelyüktől számított 75 kilométer sugarú körben.

A drónokat a ruandai kormánnyal kötött szerződés keretében működtetik, és segítségükkel látnak el 21 kórházat és egészségügyi központot az afrikai ország nehezen megközelíthető vidékein.

Gyógyszereket, vért és vérkészítményeket, kisebb egészségügyi berendezéseket juttatnak el, a kéréstől számított félórán belül. Nemcsak kórházak, hanem magánszemélyek is igénybe vehetik a szolgáltatást, de az eddigi gyakorlat szerint a drónok elsöprő többségben intézményeket szolgálnak ki.

A világon Ruanda az egyik első olyan ország, ahol egy átfogó szabályozás lehetővé teszi a drónok kereskedelmi célú felhasználását. Ez elsősorban Paul Kagamé elnök azon elkötelezettségének köszönhető, hogy modernizálja országát.

Az Amerika Hangja rádió információi szerint a ruandai sikerre felfigyelve a washingtoni kormány is azt tervezi, hogy az Egyesült Államok eldugott vidékeire szintén drónokkal juttat el gyógyszert és főleg vérkészítményeket.

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Gyenge hidegfront jellegű hatás várható 2025/04/21
    Az ország nagyobb részén hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, elszórtan alakulhat ki záporeső. Keleten azonban borongósabb időre készülhetünk, sőt a csapadékra is nagyobb az esély. Megerősödik az északnyugati szél, néhol viharos széllökések is lehetnek, ami rontja a hőérzetünket.