Afrika Tudomány

300 ezer éves tűzhelyet tártak fel régészek egy izraeli barlangban

Hamut és elszenesedett csontokat rejtő, 300 ezer éves tűzhelyet tártak fel régészek egy izraeli barlangban.

Hamut és elszenesedett csontokat rejtő, 300 ezer éves tűzhelyet tártak fel régészek egy izraeli barlangban.

A lelet arra utal, hogy az ember ősei már azelőtt tudatosan használták a tüzet, hogy a Homo sapiens mintegy 200 ezer évvel ezelőtt felbukkant volna Afrikában.

A régészek kőeszközöket is találtak a tűzhely körül, ezeket feltehetően állatok leölésére és feldarabolására használták a barlanglakók.

Ruth Shahack-Gross, az izraeli Weizmann Tudományos Kutatóintézetet régésze szerint a leletek rávilágíthatnak arra a történelmi fordulópontra, amelynek során az ember először kezdte el rendszeresen használni a tüzet, egyrészt ételkészítésre, másrészt a társas élet középpontjaként – egyfajta tábortűzként.

A kutató szerint a feltárt tűzhely azt jelzi, hogy 300 ezer évvel ezelőtt élt őseink a társas és kognitív fejlődés figyelemreméltó szintjén állhattak.

A legszélesebb pontján mintegy két méter átmérőjű tűzrakóhely hamurétegeiből arra lehet következtetni, hogy ismétlődően használták – derül ki a Journal of Archaeological Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányból. Shahack-Gross és kollégái szerint ezek a tények arra utalnak, hogy a tűzhelyet a barlanglakók nagyszámú csoportjai használhatták, központi elhelyezkedése továbbá feltételez bizonyos tudatos tervezést, azaz bizonyos fokú intelligenciát is.

A Keszem-barlangot több mint egy évtizeddel ezelőtt fedezték fel útépítés közben, Tel-Avivtól 12 kilométerrel keletre. Már korábban is feltártak benne tűznyomokat és állatcsontokat, amelyekből a régészek arra következtetnek, hogy akár már 400 ezer évvel ezelőtt is élhettek itt ősemberek.
http://www.livescience.com/42861-early-human-campfire-found-israel.html

Címkék
Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Gyenge hidegfront jellegű hatás várható 2025/02/10
    Az ország nagyobb részén hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, elszórtan alakulhat ki záporeső. Keleten azonban borongósabb időre készülhetünk, sőt a csapadékra is nagyobb az esély. Megerősödik az északnyugati szél, néhol viharos széllökések is lehetnek, ami rontja a hőérzetünket.