Színes mozaikok a nagyvilágból

“Piszkos hógolyó” a nyári égbolton

Balatonboglár, 2020. július 13. A C/2020 F3, a NEOWISE-üstökös a hajnali égbolton Balatonújlak közelébõl fényképezve 2020. június 14-én. Majdnem 5 ezer év után ismét a Nap felé közeledik a NEOWISE-üstökös, amely a vártnál fényesebb lesz, így ha nem esik szét, akkor július közepétõl a nyár végéig kis távcsõvel vagy esetleg szabad szemmel is megfigyelhetõ majd. MTI/Varga György
4500 év után ismét a Nap felé közeledett (július 3-a óta távolodik) a C/2020 F3 (NEOWISE)-üstökös, amely a vártnál fényesebb, nyár végéig szabad szemmel is megfigyelhető.

Az üstökös napközelben (július 3-án) 43 millió km-re közelítette meg a Napot, a Földtől 250 millió kilométer távol van, július 23-án lesz legközelebb a bolygónkhoz. Az erősen elnyúlt pályája miatt kerüli meg a Napot 4500 év alatt, de ez a keringési idő akár 6800 évre is nőhet.

Az üstökösök magból, kómából és csóvából állnak. Az üstökösmag szilárd szemcséit fagyott gázok tapasztják össze (Ezért is nevezik “piszkos hógolyónak“). A Naphoz közeledve fagyott gázai közvetlenül légneművé válnak, és nagy méretű gázburkot alkotnak a mag körül. Ez a kóma. A csóva a kómából kisodródó gáz- és porszemcsékből áll.

Az üstökösök magból, kómából és csóvából állnak. Az üstökösmag szilárd szemcséit fagyott gázok tapasztják össze (Ezért is nevezik “piszkos hógolyónak“). A Naphoz közeledve fagyott gázai közvetlenül légneművé válnak, és nagy méretű gázburkot alkotnak a mag körül. Ez a kóma. A csóva a kómából kisodródó gáz- és porszemcsékből áll.

A Nap közelében az üstökös felszíne több száz fokra melegszik és megnő a gázok kifúvása is. Ezek a gázok az üstökös belső, kb. 1 km átmérőjű magjából törnek elő óriási erővel, és ha nem elég nagy vagy erős ez a mag, akkor ez az energia szétvetheti azt.

A NEOWISE-üstökös túlélte a napközelséget, július közepétől jól látható az égbolton. Július közepén (július 12-15. között) a üstökös alkonyatkor (napnyugta után is) látható a horizont fölött ÉÉNy-i (észak-északnyugati) északi irányban.

Az üstökös pályája a horizont fölött (https://www.mcse.hu)
Az üstökös pályája az égbolton júliusi dátumokkal (https://www.mcse.hu)
Pécs, 2020. július 14. A C/2020 F3, a NEOWISE-üstökös az éjszakai égbolton Pécsről fényképezve 2020. július 13-án. MTI/Sóki Tamás
Salgótarján, 2020. július 10. A C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös a hajnali égen Salgótarjánból fotózva 2020. július 10-én. Az égitest a július 3-i napközelpontja óta hajnalban látható, de a hónap közepétől már egyre inkább az esti égen lesz megfigyelhető. MTI/Komka Péter
Balatonmáriafürdő, 2020. július 13. A C/2020 F3, a NEOWISE-üstökös a hajnali égbolton Balatonmáriafürdőről fényképezve 2020. június 14-én. MTI/Varga György

Észlelések

Facebook hozzászólás
Környezettudatos vagy? Ha 500 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Hirdetés

A NAP KÉPE – NASA

GÖRBE TÜKÖR

RSS OMSZ

  • Front nincs, zivatarok vannak 2020/08/13
    Az időjárási frontok távol vannak ugyan, de nélkülük is lesz csapadék. Persze nem mindenhol, legkisebb ÉK-n az esélyük. Helyenként felhőszakadás is kialakulhat.
  • Növekvő csapadékhajlam 2020/08/13
    Az elmúlt napokban az ország nyugati kétharmadán öntözték többfelé záporok a földeket, majd a hét második felétől keleten is több lesz a felhő, ide is átterjed a csapadék, ami kapás növényeink fejlődése szempontjából ideális, ugyanakkor a nedvesebb időben bizonyos növényi kórokozók fertőzésveszélye is megnő. A hőmérséklet is visszaesik néhány fokkal, a legtöbb helyen megszűnik a […]