Színes mozaikok a nagyvilágból

Ferenc pápa hajnali öt körül kel, este 10-kor fekszik le, menzán ebédel

Ferenc pápa reggel háromnegyed ötkor kel, és a szobájában levő vezetékes telefonnal hívja fel azokat, akik segítséget kérnek tőle.

Ferenc pápa reggel háromnegyed ötkor kel, és a szobájában levő vezetékes telefonnal hívja fel azokat, akik segítséget kérnek tőle – írta a La Repubblica című olasz napilap, amely az egyházfő mindennapi életének részleteiről értesült.

Az egyházfő ébredés után egyedül imádkozik. Reggel hét órakor misét pontifikál szálláshelyén, a Szent Márta-házban. Ferenc pápa a délelőttöt munkával tölti, egy órakor ebédel a Szent Márta-ház menzáján az ott tartózkodó egyháziakkal. Kettőtől egy órát pihen. Délután ismét dolgozik, este nyolckor vacsorázik, és tízkor kapcsolja le szobájában a villanyt a La Repubblicában közölt pápai napirend szerint.

A napilap cikke elsősorban arra keresett választ, hogy Ferenc pápa mikor és honnan telefonál azoknak, akik levélben vagy e-mailben fordulnak hozzá. A La Repubblica megtudta, hogy az egyházfő a Szent Márta-házban levő lakosztályából (a kétszobás 201-es apartmanból) telefonál, általában a délutáni órákban. A vezetékes készüléket használja, maga tárcsázza a hívott számot, még a vatikáni telefonközpont segítségét sem kéri. Legutóbb – múlt vasárnap – például Alejandra Pereirát hívta fel Argentínában. A 44 éves nő tíz nappal korábban írt a pápának a segítségét kérve, miután egy rendőr megerőszakolta, és a hatóságok sem nyújtottak védelmet számára. Az Il Sismografo katolikus blog beszámolója szerint a félórás telefonbeszélgetés alatt Ferenc pápa azt mondta Pereirának, hogy nincs egyedül. Korábban a pápa egy rablógyilkosságban megölt olasz vállalkozó családjának telefonált kétszer is, és egy olasz egyetemistát is felhívott, aki szintén levelet írt az egyházfőnek.

A La Repubblica úgy tudja, hogy a pápához naponta több ezer levél érkezik, és mindegyiket személyesen olvassa el. XII. Pius a rádióban beszélt, II. János Pál 1998-ban az olasz közszolgálati televízióba telefonált be a róla szóló műsorba, Ferenc pápa az embereknek telefonál – írta az újság. “Wojtyla a tömegekhez beszélt, hogy elérje az emberek szívét, Ferenc pápa az egyénhez szól, hogy elérje az emberiséget” – fogalmazott a La Repubblica.

Franco Ferrarotti olasz szociológus professzor az Adnkronos hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a pápa meglepetésszerű telefonhívásai tökéletesen követik Ferencnek azt a szándékát, hogy “kevésbé bürokratikussá, egyszerűbbé és az emberek mindennapi életéhez közelibbé” tegye az egyházat.

(MTI, fotó: www.therecord.com.au)

Facebook hozzászólás
Címkék
Környezettudatos vagy? Ha 500 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Szerző/fordító

Avatar

FoldrajzMagazin

A honlap szerkesztője.

Hozzászólok

Írd ide a hozzászólásodat!

Hirdetés

A NAP KÉPE – NASA

GÖRBE TÜKÖR

RSS OMSZ

  • Csípős reggelek 2020/09/18
    Az átvonult hidegfront után csak a reggelek emlékeztetnek arra, hogy ősz van. A folytatásban sem fogunk fázni a délutáni órákban.
  • Ianos az elmúlt évek legerősebb földközi-tengeri "hurrikánja" (medikánja) 2020/09/18
    Elkezdődött a viharszezon a Földközi-tengeren. Ezt az évadot rögtön egy nagyon intenzív, trópusi ciklonra jellemző tulajdonságokat is mutató légörvény nyitja, mely eddig inkább Szicíliától délkeletre, a nyílt tenger felett örvénylett, és eközben gyűjtötte a nyár során felhevült tengervízből az energiát. Most azonban északkeleti irányba mozdult el, és a középpontja a következő másfél-két nap során végig […]