Százhuszonöt éve, 1888. október 17-én jelent meg a világ egyik legnépszerűbb és legismertebb, nem utolsó sorban legszebb kiállítású tudományos-ismeretterjesztő folyóirata, a National Geographic első száma. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:
A tudománnyal és ismeretterjesztéssel foglalkozó National Geographic Society 1888-ban jött létre az Egyesült Államokban, kiadványa kilenc hónappal később jelent meg első alkalommal. Az akkor még egyszerű barna borítóba kötött National Geographic magazin az elsősorban szakemberekből álló olvasótábor érdeklődésére számot tartó, illusztrációk nélküli tudományos cikkeket közölt, így a mindössze kétszáz példányban kinyomott első szám egyetlen témával, a hóviharral foglalkozott. A folyóirat 1890-ben jelentkezett először térképmelléklettel – az olvasók Alaszka és Kanada legmagasabb hegyei közé tehettek képzeletbeli kirándulást. A mellékleteknek nagy sikere, sőt politikai jelentősége is lett: sokáig ezekre támaszkodott az Egyesült Államok kormánya, még Franklin Delano Roosevelt elnök idején is a National Geographic térképeivel volt tele a Fehér Ház térképterme.
A magazint 1903 és 1954 között Gilbert Hovey Grosvenor szerkesztette, aki 23 évesen a társaság akkori elnöke, a telefont feltaláló Alexander Graham Bell javaslatára került erre a posztra (később Grosvenor fia és unokája is az NGM főszerkesztője lett). Grosvenor nagy újítása volt, hogy már 1905-ben – első alkalommal Tibetről készült – fényképekkel illusztrálták a cikkeket. A magazinban publikálták az első színes műholdas, mélytengeri és űrfelvételeket, a folyóirat első „tengeri” cikkét 1952-ben Jacques Cousteau jegyezte. A magazin cikkei havonta adnak átfogó tájékoztatást a természet, a különböző kultúrák, a tudomány és a technika területéről.
Az ötvenes évek végén a fotók már a címlapra kerültek, bár még nem töltötték be az egész oldalt, 1959 óta minden számnak színes a borítója. A magazin talán leghíresebb, 1985 júniusi címlapfotója egy 12 éves afgán lányról készült egy pakisztáni menekülttáborban, és a menekültek és elnyomottak jelképévé vált. Az akkori kislány 17 évvel később újra a címlapra került, ezúttal azonban már teljesen csadorba burkolva, de kezében a régi címlapot tartva, s a 125 éves évforduló alkalmából az októberi szám borítóján ismét a 28 évvel ezelőtti címlapfotó látható.
Az első teljes egészében színes lapszám 1962-ben jelent meg, az első nem angol nyelvű változatot 1995-ben japánul adták ki. Azóta már több mint harminc nyelven elérhető a világ egyik legismertebb tudományos ismeretterjesztő kiadványa, legutóbb perzsa és ukrán nyelven jelent meg. A magyar változat 2003 márciusában készült el, az eredeti kiadással azonos formátumban és tartalommal, kiegészítve magyar vonatkozású anyagokkal. 2006 májusában Magyarországon is megjelent a gyerekeknek szóló National Geographic Kids nevű kiadvány. Az angol nyelvű magazinnak ma már kicsi gyerekeknek (National Geographic Little Kids) és utazóknak szóló (National Geographic Traveler) változata is megjelenik, s a nyomtatott formátumon kívül internetes felületen is elérhető.
A National Geographic Magazin 2009-ben igazi különlegességgel lepte meg az érdeklődőket – egy New York-i galériában először mutatott be eredeti képeket felbecsülhetetlen értékű archívumából, ezek közül többet még soha nem közöltek le, a tavalyi év végén pedig első alkalommal került árverésre egy válogatás a National Geographic fotóiból.
A National Geographic társaság könyvek és videók kiadásával is foglalkozik, az élővilág látványosságai, a természeti és az ember alkotta környezet csodái magyarul is élvezhetők. Televíziós programjukat az 1960-as évek közepétől vetítik a világ számos országában, a csatorna Magyarországon is szerepel a kábeltelevíziók kínálatában, az itt sugárzott természetfilmek közülük több elnyerte a televíziós Oscarnak nevezett Emmy-díjat. A népszerű magazin a film világába is bekerült, A szív hídjai című amerikai drámában Clint Eastwood a National Geographic fotósát alakította.
(MTI)
Hozzászólok