Magyarország Színes mozaikok a nagyvilágból

A NASA és az űrrepülés történetét feldolgozó tárlat érkezik Budapestre

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az űrrepülés történetét feldolgozó hatalmas kiállítás érkezik Brüsszelből Budapestre január közepén.

A közlemény szerint a világ egyik legnagyobb űrrepüléssel foglalkozó gyűjteményének tartott Gateway to Space elnevezésű tárlat január 15. és március 15. között lesz látható a Millenáris parkban. A több száz tárgyat felvonultató kiállításon lehetőség lesz megismerkedni a NASA által használt szkafanderekkel, rakéták és űrkapszulák élethű másával, valamint a látogatók testközelből szemlélhetnek egy életnagyságú holdjárót is.

Az űrrepülés történetét az első lépésektől napjainkig bemutató kiállítás végigkalauzol az eseménydús 20. századon, kitér a rakétaépítés kezdeteire, a Holdra szállásért zajló űrversenyre és a Naprendszer határainak feltérképezésére is. Az interaktív tárlat emellett betekintést fog nyújtani az űrhajósok mindennapjaiba, az űrhajósképzés gyakorlatába és a Földön kívüli élet kutatásának lehetőségeibe is – olvasható a közleményben.

 

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.