Színes mozaikok a nagyvilágból Tudomány

A moszaszaurusz őshüllő dögevő volt

A moszaszaurusz dögevő volt, és saját társait is felfalta - tanúsítják a tengeri őshüllőnek Afrika nyugati partvidékén előkerült maradványai.

A moszaszaurusz dögevő volt, és saját társait is felfalta – tanúsítják a tengeri őshüllőnek Afrika nyugati partvidékén előkerült maradványai. A gyomrában három másik moszaszaurusz csontjait is azonosították.

A kréta földtani korszak tengereinek félelmetes külsejű csúcsragadozója három másik moszaszauruszfajhoz tartozó hüllőből falatozhatott – számolt be a LiveScience tudományos-ismeretterjesztő portál az Amerikai Földtani Társaság éves gyűlésén elhangzott bejelentésről.

A moszaszauruszok mintegy 98 millió évvel ezelőtt a tengeri tápláléklánc csúcsát jelentették a kréta korszak végén, körülbelül 66 millió évvel ezelőtt történt kihalásukig. Akárcsak a mai cetek ősei, a moszaszauszok felmenői is a szárazföldön éltek, és hasonlítottak a mai varánuszokhoz – magyarázta Michael Polcyn, a texasi Déli Metodista Egyetem őslénytankutatója.

Amikor a feltárt ragadozó élt, a moszaszauruszok már hozzávetőleg tízmillió éve tengerlakók voltak, és teljesen alkalmazkodtak a vízi világhoz: farkuk lefelé fordult, hátukon taraj és farkuszony nőtt, és kilenc méternél is nagyobb, halszerű hüllőtestükkel az óceán olyan félelmetes ragadozói lehettek, mint ma a kardszárnyú delfinek – tette hozzá Polcyn.

A hüllő megkövesedett csontjait Dél-Angola atlanti partjainak homokkőszikláiba ágyazva fedezték fel. A kréta korszakban a területet a kontinens közelében tengervíz borította. Itt, Bentiaba város körzetében, egy terméketlen vidékén bukkantak rá 2006-ban a nagyon éhes moszaszaurusz (Prognathodon kianda) fosszíliáira, melyeket 2010-ig nem tudtak kiásni.

Ekkor fedezték fel, hogy a lelet a hüllő utolsó vacsorájáról is tanúskodik. Az elfogyasztott másik három moszaszauruszt a ragadozó gyomra egyértelműen megemésztette, fogaikról a gyomorsav lemarta a zománcot. Az egyik áldozat kicsi volt, azt egészben felfalta, a másik kettő azonban nem teljes példány, erről főként a koponyák és a csigolyák árulkodnak, amelyek nem a „legtáplálóbb és legízletesebb” falatok a kutató szerint. Ez a bizonyíték arra utal, hogy a tengeráramlatok sodorta moszaszaurusz-tetemekből is falatozhatott az óriási hüllő.

(http://www.livescience.com/40853-mosasaur-cannibalism-scavenging.html)

(MTI, fotó: http://www.tiedyedfreaks.org/ace/natural/DSCN1185.JPG)

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.