Kína megszünteti a munkával történő átnevelés intézményét, továbbá könnyít családtervezési politikáján, vagyis engedélyezi azon szülők számára is a második gyermeket, akik közül az egyik egyke – közölte pénteken az állami média.
A döntések a Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottságának kedden véget ért harmadik plenáris ülésén születtek. A plénumnak a reform elmélyítésére vonatkozó határozatairól pénteken hoztak nyilvánosságra részleteket.
A központi vezetés már az év elején jelét adta, hogy a munkával történő átnevelést mint büntetési formát fokozatosan szeretné megszüntetni egy úgynevezett igazságügyi reform keretében. Több tartomány saját hatáskörében már döntött az intézmények bezárásáról.
Hivatalos közlés szerint 2008-ban mintegy 350 ilyen átnevelő intézet működött az országban 160 ezer lakóval. Bírósági ítélet nélkül, rendőrségi kezdeményezésre többnyire kisstílű bűnözők, tolvajok, prostituáltak, kábítószerfüggők, szerencsejátékosok gyűjtőhelyei voltak ezek a táborok, de a „nemzetbiztonságot veszélyeztető elemeket” is bezárhatták ezekbe.
A kínai vezetés az igazságszolgáltatás reformjának keretében határozott arról is, hogy tovább csökkentik a halálbüntetéssel büntethető bűncselekmények körét, és szigorúbban lépnek fel a vallatásoknál előforduló kényszer, a fizikai erőszak alkalmazása és a bizonyítékok törvénytelen megszerzése ellen.
A döntéshozók az állampolgárok jogsegélyezésének javítását is célul tűzték, jelentős szerepet szánva az ügyvédeknek a jog- és érdekvédelem hatékonyságának növelésében.
Az egykepolitika néven elhíresült több évtizedes családtervezési rendszer módosításáról az utóbbi időben újra és újra felröppentek hírek, de azokat rendre cáfolták. Korábban már voltak könnyítések, illetve a vidéken élőkre és a kisebb nemzetiségekhez tartozókra enyhébb szabályok vonatkoztak. A legutóbbi engedmény úgy szólt, hogy ha mindkét szülő egyke, akkor a pár törvényesen két gyermeket vállalhat.
Ez a politika világszerte mindenekelőtt a vadhajtásairól – az erőszakos sterilizálásokról, a törvényellenes szelektív abortuszokról – vált ismertté. A rendelkezés betartatása kezdettől, az 1980-as évek óta nehézségekbe ütközik, az emberek sok helyütt fittyet hánytak a központi akaratnak, a helyi végrehajtók, akiket számon kértek, viszont igyekeznek a hatalmi parancsnak engedelmeskedni.
A kínai demográfusok azt állítják, hogy 1979 és 2011 között 400 millióval több gyermek született volna, ha nem vezetik be a korlátozást, és a világ népessége 2011 októbere helyett már 2006-ban elérte volna a hétmilliárdot.
A pártdokumentumból az is kiderült, hogy Peking változtatni kíván a jelenleg érvényes lakossági regisztrációs rendszeren, ami sok tízmillió ember – különösen a vándormunkások – számára jelent gátat, amikor a városokban keres megélhetést. Az úgynevezett hukou-rendszer új szabályaival könnyebbé válik majd a városba költözés, a család, a gyermekek regisztrációja, ami feltétele például egyes egészségügyi szolgáltatásoknak, az oktatásnak, illetve a lakáshoz jutásnak.
(MTI)
Hozzászólok