Címlap Országról országra

Izraelben feloldják az 1973-as háború számos iratának titkosítását

Izraelben a jóm-kipúri háború negyvenedik évfordulójára közzéteszik az eseményre vonatkozó titkos iratok egy részét.

Izraelben a jóm-kipúri háború negyvenedik évfordulójára közzéteszik az eseményre vonatkozó titkos iratok egy részét, de a miniszterelnöki hivatal megakadályozta egyes akkori kormányülések jegyzőkönyveinek nyilvánosságra hozatalát – írta az Háárec című izraeli napilap szerdán.

Titkosak maradnak a kormány háború előtti, alatti és utáni működésének bizonyos iratai, a miniszterek tanácskozásainak titkos jegyzőkönyvei. Az ezeket őrző állami levéltár csak a miniszterelnöki hivatal engedélyével oldhatja fel a titkosítást, de a Háárec érdeklődésére a hivatalban azt felelték, hogy a szóban forgó iratokat csak ötven év után, vagyis tíz év múlva ismerheti meg a nagyközönség.

A 2010-ben módosított törvények szerint közérdeklődésre számot tartó, történelmi fontossággal bíró iratok esetén elvileg lehetséges a titkosítás megszüntetése, de még negyven év után is vannak mind az állami, mind a katonai levéltárakban olyan dokumentumok, amelyeket tovább zárolnak.  A kneszet zárt ajtók mögötti üléseit húsz év után láthatja a nagyközönség, de a külügyi és biztonsági tárgyú titkos ülések jegyzőkönyveit szintén elzárhatják ötven évre. Ezenkívül vannak olyan titkos iratok, amelyeket harminc év után lehet megtekinteni, s külön szabályok vonatkoznak a külföldi hírszerzés, a Moszad és a belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét irataira: ezeket akár hetven évre is titkosíthatják.

Kedden a közelgő negyvenedik évforduló alkalmából az izraeli médiában közzétették a légierő vezérkari szállásán folyó ülések korabeli hangfelvételeit az 1973-as, váratlanul kirobbant háború első óráinak üléseiről. A kazetták tanúsága szerint október 6-án reggel Móse Dajan védelmi miniszter ismertette a légierő főnökével a szíriai csapatok előretörését a Golán-fennsíkon. A parancsnok utasította embereit, hogy a déli és az északi vonalak helyett vadászgépeikkel azonnal vonuljanak a szíriai harckocsik ellen, mert azokkal szemben nincsenek izraeli tankok.

Délután a légierő vezetője közölte, hogy a frontról visszatért Dajan szerint a hadi helyzet az ország elpusztításával fenyeget, ha elbukik a tervbe vett éjszakai páncélos ellentámadás, ugyanis akkor nincs, ami megállítsa az ellenséget Tel-Avivig. A hangfelvétel szerint a légi parancsnok nem értett egyet a kétségbeesett védelmi miniszter helyzetértékelésével.

1973. október 6-án jóm-kipúrkor, a zsidóság legfontosabb böjtöléssel tartott ünnepén egy Egyiptom és Szíria által vezetett, arab államokból álló koalíció megtámadta a zsidó államot. A háborúban a Szovjetunió az arab államokat, az Egyesült Államok pedig Izraelt támogatta. A zsidó állam több hétig tartó, súlyos véráldozatokkal járó harcban visszaverte a támadást, de a kormány utólag belebukott a felkészületlenségbe. Noha a háború októberben volt, Izraelben minden évben jóm-kipúrkor tartják az évfordulóját, amely idén szeptember 14-re, szombatra esik.

(MTI)

Címkék
Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.