Címlap Országról országra

Észak-Koreában szólt a dél-koreai himnusz

Eddig példátlan módon a Koreai NDK fővárosában hangzott fel a Koreai Köztársaság himnusza.

Eddig példátlan módon a Koreai NDK fővárosában hangzott fel a Koreai Köztársaság himnusza, és a déliek zászlaját is felvonták a Phenjanban rendezett nemzetközi súlyemelő versenyen.

„Tavasszal, az Ázsia Kupát előkészítő tárgyalásaimon ez volt az egyik fő kérés, amelyet a házigazdák elfogadtak” – nyilatkozta a viadalról hazatérve Aján Tamás, a sportági világszövetség (IWF) magyar elnöke az MTI-nek. „Így lehetett ott a 15 ország között Dél-Korea 41 fős delegációja is, és szólalhatott meg a himnusza, miközben egyik győztes versenyzőjük tiszteletére a déliek állami lobogóját is felvonták.”

Az IWF első embere hangsúlyozta: a két Korea között a félszigeten 1950-ben kirobbant háború 1953-as befejezése óta a mostani volt az első nagy nemzetközi sporttalálkozó a Koreai NDK-ban.

A rendezvény azért is túlmutat a sporton, mert a koreai háborút békeszerződés helyett csupán fegyverszüneti megállapodás zárta le hatvan esztendővel ezelőtt. Azóta számos konfliktus zavarta meg és vetette vissza időről időre a kapcsolatokat. Legutóbb az idén, március végén Észak-Korea, miután újabb kísérleti atomrobbantást hajtott végre, egyenesen hadiállapotot hirdetett ki tiltakozásul a délen folyó koreai-amerikai hadgyakorlatok miatt. A két Korea viszonyát azonban az utóbbi hónapokban ismét a közeledés jellemezte, s a normalizálódás irányába mutató esemény a phenjani IWF-verseny is.
(MTI)

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Gyenge hidegfront jellegű hatás várható 2025/02/18
    Az ország nagyobb részén hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, elszórtan alakulhat ki záporeső. Keleten azonban borongósabb időre készülhetünk, sőt a csapadékra is nagyobb az esély. Megerősödik az északnyugati szél, néhol viharos széllökések is lehetnek, ami rontja a hőérzetünket.