Országról országra

A Tiltott város a világ legjobb múzeumai közé kerülne

Több mint 1,8 millió műtárgyat őriz a pekingi Palotamúzeum, közismertebb nevén a Tiltott Város.

1 millió 680 ezer műtárgy tartozik a kiemelten értékes kategóriába, ami azt jelenti, hogy az ország múzeumaiban őrzött, ilyen kategóriájú műkincsek 42 százaléka van a pekingi Palotamúzeumban. Nagy számban vannak olyanok, amelyek sérültek, szakszerű restaurálásra és állagmegőrzésre van szükségük.

A hatszáz éves Tiltott Város évente körülbelül 10 ezer műtárgy bemutatására képes, így könnyen kiszámítható, hogy a teljes “készlet” bemutatása több mint 100 évbe telne. A Palotamúzeum már az idén igyekszik nagyobb területet megnyitni a nagyközönség számára, így az év végére a jelenlegi 52 százalék helyett 65 százalék lesz bejárható. A közeli jövőben a Tiltott Város 76 százalékát szeretnék látogathatóvá tenni.

A múzeum az állandó kiállítások újragondolásával, a különleges bronz, jáde, lakk és a császári hagyatékból gondosan összeválogatott kiállítási tárgyakkal a világ múzeumainak élvonalába törekszik. A a múzeum vezetőinek célja, hogy a Palotamúzeumot egy sorban emlegessék majd a világ legnagyobbjaival, a párizsi Louvre-ral, a New York-i Metropolitannel, a szentpétervári Ermitázzsal és a londoni British Museummal.

Ezt is elolvasom:
Hatalomváltás és reformok a folyamatosság jegyében Kínában

A Ming- és Csing-dinasztiák összesen 24 kínai császárának csaknem fél évezreden át lakhelyéül szolgáló épületegyüttest az UNESCO 1987-ben vette fel a világörökségek listájára. A kínai hatalom 1420 és 1911 közötti központját évente 15 millió látogató keresi fel.


Környezettudatos vagy? Ha 500 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

A NAP KÉPE – NASA

RSS OMSZ

  • Hűvös tavasz 2021/04/22
    A hazánk felett átvonuló hidegfront nyomában pénteken már szárazabb, hidegebb levegő érkezik fölénk, emiatt hétfőig jelentős változás nem lesz időjárásunkban, az ország nagy részén gomolyfelhős, napos idő várható néhol kevés csapadékkal. Pár fokkal visszaesik a hőmérséklet. A jövő hét elején, kedden, szerdán, újabb frontrendszer vonul át felettünk, kiadósabb csapadékkal.
  • Továbbra is hiányzik a meleg 2021/04/22
    Bár a már nagyon várt csapadék megérkezett az elmúlt héttől kezdődően, az évszakhoz képest hűvös időjárás azonban a vegetáció fejlődésében eddig egy-két hetes lemaradást okozott. Jelentős felmelegedés a következő pár nap során sem várható, sőt a mai hidegfront lehűlést és péntektől keddig helyenként újabb hajnali fagyokat hoz.