Magyarország

Budapest vált a folyami hajós turizmus egyik központjává

Élénk hajóforgalom a Dunán 2019. május 18-án Budapestnél (fotó: Arday I.)
A magyar főváros a folyami hajós turizmus egyik központjává vált.

A Magyar Turizmus (MT) Zrt. adatai szerint a szállodahajók vendégforgalma folyamatosan nő: a társaság szakértői becslése szerint 2014-ben elérte a 400 ezer főt, és 2015-ben is kétszámjegyű növekedést mutat majd.

Budapest szerepe továbbra is kivételezett, hiszen vagy itt kezdődnek vagy itt végződnek a majd kéthetes dunai utak. Ezeknek köszönhetően több tízezer vendégéjszakát töltöttek Magyarországon a főként tengerentúlról érkező, a folyami hajózás miatt ide érkező utasok.

A dunai folyami hajós turizmus egyre fontosabb szerepet tölt be Magyarország turizmusában. A több európai várost érintő folyami hajóutak vonzó állomása Budapest.

A hajókon mintegy 60 ezer szobaéjszakát töltenek Budapesten,

a földi turisztikai szolgáltatások összértéke pedig eléri a 7,5 millió eurót.

Munkahelyteremtő szerepe is fontos, a dunai hajókon ezres nagyságrendben foglalkoztatnak magyar munkavállalókat.

A Magyar Turizmus Zrt. szorosan együttműködik a folyami hajós társaságokkal Budapest népszerűsítésében.
Ezeknek az együttműködéseknek is köszönhető, hogy mindkét kiemelt tengerentúli piacról, Észak-Amerikából és Ausztráliából is évek óta dinamikus növekedést mérnek a Magyarországra irányuló beutazásban, az USA-ból érkező vendégek száma például 41 százalékkal nőtt 2010. és 2014. között.

AJÁNLÓSegítség, Turistaveszély!

Frissítés – A fotók 2019. május közepén készültek

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.