Magyarország

A gyermekvállalási korban lévők hét-nyolc százaléka külföldön él

A magyar fiatalok kivándorlása nyugatra, az asszimiláció és az alacsony termékenység az a három népesedéspolitikai téma, amellyel mindenképpen foglalkozni kell. A gyermekvállalási korban lévők hét-nyolc százaléka külföldön tartózkodik.

Az elmúlt öt-hat évben indult meg a fiatalok tömeges kivándorlása, és ma már a gyermekvállalási korban lévők hét-nyolc százaléka külföldön tartózkodik, míg egy évtizede ez az arány egy-két százalék volt.
Tudható és várható volt az elvándorlás, de Magyarország nem készült fel erre a tendenciára. Még arról folyik a vita, hogy miként lehet megakadályozni az elvándorlást, miközben a sikeres vándorlási politika azt segíti elő, hogy az elvándoroltak visszajöjjenek.

A hasonló helyzetbe került országokban, amelyek öt-hat évvel járnak Magyarország előtt ebben a kérdésben – mint például Lengyelország és a Baltikum államai – már születtek úgynevezett jó gyakorlatok arra, hogy a vándorlási veszteséget csökkentség – mondta.

A Kárpát-medencében a vegyes párkapcsolatokban született gyermekek általában a többségi nemzethez tartozók lesznek. Ennek részben az az oka, hogy nincs presztízse a magyar nyelvnek, a vegyes családban élők számára nem vonzó a magyar nyelv megtartása. A nyelv presztízsének visszaállítása mellett fontos volna vonzó, színvonalas, jó iskolarendszert teremteni, hogy a vegyes családokban is felmerüljön, magyar iskolába adják a gyereket.

Magyarországon tartósan alacsony a termékenység, a statisztikában pedig a gyermekvállalási kedvet nézik, hogy több gyerek szülessen. Ugyanakkor a politikai cél mintha 2010 óta az lenne, hogy a középosztálybeli házaspárok termékenysége nőjön. Míg a termékenység növelése megoldható, a három feltétel együttes megvalósítása nagyon nehéz – jelentette ki.

Az elmúlt évek termékenységcsökkenése kizárólag arra vezethető vissza, hogy a házasságban született gyerekek száma csökkent – négy év alatt 60 ezerről 48 ezerre -, miközben a házasságon kívüli termékenység stabil maradt.

2012 óta az anyák többsége házasságon kívül vállalja első gyerekét. A főváros és Győr-Moson-Sopron megye kivételével az országban már mindenütt jellemzően házasságon kívül történik a gyerekvállalás, bizonyos területeken ez az arány kétharmad feletti.

Vajdaságban húsz év alatt 350 ezerről 250 ezerre csökkent a magyarság száma, a közösség folyamatosan elöregszik, az iskoláskorúak száma megfeleződött, ami súlyosabb veszteség.

Facebook hozzászólás
Környezettudatos vagy? Ha 500 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Hirdetés

A NAP KÉPE – NASA

GÖRBE TÜKÖR

RSS OMSZ

  • Kissé felemás kedd 2020/10/26
    Az északkeleti országrészbe világosabb (naposabb), a Nyugat-Dunántúlra szürkébb (felhősebb) időt hoz a kedd. Az esernyőre inkább csak az Alpokalján és a Kisalföld egy részén lesz szükség, és a hőmérséklet is ott maradhat el a kellemes tartománytól.
  • Jubileumi Homogenizálási Szeminárium és Interpolációs konferencia 2020/10/26
    2020. október 12-14. között zajlott a 10. Homogenizálási Szeminárium és 5. Interpolációs Konferencia az OMSZ-ban és a világ számos pontján egyszerre, ugyanis a járványügyi helyzethez alkalmazkodva, online rendeztük.