Globális problémák, fenntartható fejlődés

Kétmilliárd túlsúlyos ember él a Földön

Kétmilliárd túlsúlyos ember él a Földön (fotó: WHO)
Az étrend változása, a mozgáshiány és a genetika is szerepet játszik abban, hogy háromszorosára nőtt az elhízott felnőttek aránya világszerte 1975 óta - állapították meg norvég kutatók egy nagyszabású, több mint százezer fős tanulmányban.

A genetikailag hízásra hajlamosak esetében ezek az egészségtelen életmódbeli változások súlyosbították a problémát, még nagyobb mértékű súlygyarapodáshoz vezettek náluk – mutatták ki a Norvég Tudományos és Műszaki Egyetem kutatói a British Medical Journal című orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmányukban.

Az 1970-es évek közepén a felnőttek mintegy négy százaléka volt elhízott, 2016-ra arányuk 13 százalékra emelkedett (a férfiak körében 11 százalék, a nőknél 15 százalék) az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint.

A 30 vagy annál magasabb testtömegindexű (BMI) emberek elhízottak, esetükben nagy a szívroham, a stroke, a cukorbetegség és egyes daganatos betegségek kockázata. A 25-30 közötti BMI túlsúlynak számít. Jelenleg mintegy kétmilliárd 18 év fölötti embernek, az összes felnőtt 39 százalékának a testtömegindexe 25 vagy annál több, közülük 700 millió klinikailag elhízott.

Az elhízottak aránya a gyermekek esetében még jobban nőtt, az 1975-ös négy százalékról 18 százalékra 2016-ra.

Számítsa ki a testtömegindexét! Kattintson ide!

A norvég kutatók arra kerestek választ mintegy 120 ezer embert rendszeresen mérve 1963 és 2008 között, és adataikat elemezve, hogy a környezet és a gének miként hatnak az elhízásra. Kimutatták, hogy a felnőttek esetében az elhízás az 1980-as, 1990-es években kezdődött. Az 1970 után születetteknél jóval valószínűbb volt a magasabb testtömegindex fiatal felnőttként, mint a korábbi nemzedékeknél.
A megfigyeltek felét öt csoportra osztották attól függően, hogy mennyire lehetnek genetikailag hízásra hajlamosak. Azt találták, hogy a genetikailag hízásra hajlamos 35 éves férfiak már az 1960-as években nagyobb súllyal bírtak, mint azon hasonló korú társaik, akiket génjei nem hajlamosítottak elhízásra. Négy évtizeddel később megkétszereződött a két csoport közötti testtömegindex-különbség. A kutatók hasonló trendet mutattak ki a nők esetében is.

A genetikai hajlam miatt egy átlagos magasságú 35 éves férfi 3,9 kilogrammal súlyosabb volt a génjei által védettnél az 1960-as években. Ma Norvégiában a genetikai hízásra hajlamosak 6,8 kilogrammal lennének súlyosabbak. Azonban testsúlyuk 7,1 kilogrammal még ennél is több, mivel elhízásra hajlamosító környezetben élnek. Esetükben ezt a 13,9 kilogrammos túlsúlyt a mai egészségtelen életmód okozza, és az, hogy génjeik kölcsönhatásban állnak a környezettel – magyarázta Maria Brandkivst, a tanulmány egyik szerzője.

A kutatók kimutatták ugyan az erős összefüggést a genetikai jellemzők, a környezet és az elhízás között, a tanulmánynak azonban nem volt célja megállapítani a közvetlen ok-okozatot.

Facebook hozzászólás
Környezettudatos vagy? Ha 500 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Szerző/fordító

Avatar

FoldrajzMagazin

A honlap szerkesztője.

Hozzászólok

Írd ide a hozzászólásodat!

Környezettudatos vagy?

Ha 500 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

Hirdetés

A NAP KÉPE – NASA

Powered by Theme Mason

GÖRBE TÜKÖR

RSS OMSZ

  • Záporoznak a zivatarok! 2020/06/04
    Ciklon előoldal, meleg, nedves levegő, majd hidegfront, amely mind a Kárpát-medence felett összpontosul. Eredménye egy igazi nyári konvektív nap lesz rengeteg záporral, zivatarral.
  • Jelentősebb csapadék segítheti a talajok átnedvesedését 2020/06/04
    Csütörtöktől változás áll be időjárásunkban, az eddigi északias áramlást, erőteljes déli, délnyugati áramlás váltja fel, és ez a változás hatással lesz a lehulló csapadék mennyiségére is. Az elmúlt három hétre jellemző gyakori, de többnyire csak kevés csapadékot adó, a talajt épphogy átnedvesítő záporok, zivatarok után a következő egy hétben kiadósabb esőkre, hevesebb záporokra is számítani […]