Címlap Globális problémák, fenntartható fejlődés

36,7 millió HIV-fertőzött ember él a világon

10 év alatt felére csökkent az AIDS-ben meghaltak száma, de még így is van néhány megdöbbentő adat a HIV-ről az AIDS elleni küzdelem világnapján.

A HIV továbbra is jelentős globális közegészségügyi probléma, amely eddig több mint 35 millió életet követelt

– 2016-ban világszerte 1,0 millió ember halt meg a HIV-vel összefüggő okok miatt.
– 36,7 millió HIV-fertőzött ember él a világon.
– Világszerte 1,8 millió ember fertőződött meg 2016-ban.
– A HIV-fertőzöttek közül 25,6 millióan Afrikában élnek.
– Becslések szerint a HIV-fertőzöttek 30%-a nem tudja, hogy fertőzött.
– 2000 és 2016 között az új HIV-fertőzések száma 39%-kal, a HIV-vel összefüggő halálesetek száma egyharmadával csökkent.
– A felnőttek 54%-a és a HIV-fertőzött gyermekek 43%-a jelenleg egész életen át tartó antiretrovirális terápiát (ART) kap. (A terápia lényege, hogy a HIV életciklusa során egyszerre több helyen avatkoznak a HIV szaporodásába illetve működésébe. A gyógyszerek nem képesek elpusztítani a vírust, de jelentősen lelassítják a szaporodását. A vírus szaporodásának lelassulásával a betegség kialakulása is lelassul, nagy mértékben kitolódik.)

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Gyenge hidegfront jellegű hatás várható 2025/03/18
    Az ország nagyobb részén hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, elszórtan alakulhat ki záporeső. Keleten azonban borongósabb időre készülhetünk, sőt a csapadékra is nagyobb az esély. Megerősödik az északnyugati szél, néhol viharos széllökések is lehetnek, ami rontja a hőérzetünket.