Gazdaság - adatok, tények, prognózisok

Óvatosságra int az IMF vezérigazgatója

A gazdaságösztönző monetáris lazító intézkedések idő előtti kivezetésének kockázataira figyelmeztette pénteken a világ jegybankjait a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója.

A gazdaságösztönző monetáris lazító intézkedések idő előtti kivezetésének kockázataira figyelmeztette pénteken a világ jegybankjait a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Christine Lagarde – írja a France24.com hírportál szombaton.

Az IMF vezérigazgatója a Kansas City Federal Reserve Bank éves gazdasági konferenciáján tartott beszédében hangsúlyozta, hogy a támogatások fenntartására továbbra is szükség van olyan fontos régiókban, mint például a hosszú ideje gyengélkedő gazdasággal küszködő Európa és Japán. Rámutatott, a jegybankoknak az ország gazdasági teherbírását szem előtt tartva kell részletes tervet kidolgozniuk az alacsonykamat-politika befejezésének ütemezésére.

Christine Lagarde szavai összecsengenek a Fed által adott jelzésekkel kötvényvásárlási programja fokozatos kivezetésének megkezdésére az év hátra lévő részében. Az amerikai kamatokat a Fed kötvényvásárlásai tartották rekordalacsony szinten az utóbbi években.

„Mindenhol szükség lesz a nem konvencionális monetáris politika folytatására, ahol már alkalmazzák, igaz, egyes régiókban hosszabb ideig, mint másokban” – szögezte le Christine Lagarde a konferencián tartott beszédében.

A Fed kötvényvásárlási programja küszöbönálló befejezésének kilátása zavart keltett az amerikai részvény- és kötvénypiacokon és megemelte a kamatlábakat, ami viszont áttételesen egyes feltörekvő piacokat hozott nehéz helyzetbe. A török, indiai és indonéz hatóságokat komoly feladat elé állította devizáik értékvesztésének megakadályozása, miután megindult a tőkekivonás nagyobb hozamot ígérő befektetési eszközök és régiók felé.

Az IMF vezérigazgatója, utalva Ben Bernanke Fed-elnöknek az ösztönző program kivezetéséről júliusban adott jelzéseit követő piaci visszaesésre, felszólította a pénzügyi vezetőket, hogy készenléti terveket dolgozzanak ki a piaci helyzet esetleges további romlásának kezelésére.

Az IMF vezérigazgatója a konferencián hangsúlyozta, hogy a világ jegybankjai által életbe léptetett ösztönző programok adnak időt az érintett országoknak a szükséges gazdasági reformok végrehajtásához. „Folytatniuk kell a szilárd és fenntartható gazdasági növekedés megteremtéséhez szükséges reformok végrehajtását” – hívta fel a figyelmet. „Nem szabad elfecsérelni a nem konvencionális monetáris eszközökkel biztosított lehetőséget” – tette hozzá. Rámutatott, a válsággal sújtott európai országoknak mindenképpen rendbe kell tenniük pénzügyi rendszerüket, mielőtt újból megindulhatna a gazdasági szereplők normális hitelezése.

A Fed illetékesei által az utóbbi időkben tett nyilatkozatok alapján a piac arra a következtetésre jutott, hogy a Fed szeptemberben kezdi meg ösztönző programjának fokozatos leépítését. A Jackson Hole-i találkozón tett kijelentések azonban arra utalnak, hogy a Fed döntéshozói körében nem alakult ki teljes nézetazonosság a kérdésben.

Dennis Lockhart, a Federal Reserve Bank of Atlanta elnöke a CNBC tévécsatornának adott interjúban készségét fejezte ki a kötvényvásárlási program leépítésének szeptemberi megkezdésére. James Bullard, a St. Louis Fed elnöke szerint azonban a gazdaság még nem erősödött meg az ösztönző program felszámolásának jövő havi megkezdéséhez elegendő mértékben. Miközben Bullard az idén szavazati joggal rendelkezik a Fed döntéshozó testületében, a FOMC-ban, Lockhart csak a tárgyalásokon vesz részt, de a szavazásokon ebben az évben nem.

(MTI)

Címkék
Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.