Európa Gazdaság - adatok, tények, prognózisok Országról országra

Kikerült a recesszióból a cseh gazdaság

Kikerült a recesszióból a cseh gazdaság: az idei második negyedévben az első három hónaphoz viszonyítva 0,6 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP).

Kikerült a recesszióból a cseh gazdaság: másfél éves csökkenés után ugyanis az idei második negyedévben az első három hónaphoz viszonyítva 0,6 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) – közölte a cseh statisztikai hivatal kedden.

A statisztikai hivatal pontosított adata 0,1 százalékkal alacsonyabb, mint a korábban nyilvánosságra hozott előzetes növekedési adat.

Éves szinten a GDP 1,3 százalékkal esett vissza a második negyedévben. Az előzetes adat 1,2 százalékos csökkenést jelzett. A kedden nyilvánosságra hozott számok lényegében megfelelnek az elemzők várakozásainak.

A fogyasztásra fordított kiadások az április-júniusi időszakban éves szinten 0,8 százalékkal emelkedtek. A statisztikusok felhívták a figyelmet arra is, hogy ez elsősorban a nagyon alacsony tavalyi bázisnak köszönhető. Az idei első negyedévhez hasonlítva azonban a fogyasztási kiadások fél százalékkal csökkentek. A háztartások kiadásai éves szinten fél százalékkal növekedtek. A családok leginkább tartós fogyasztási cikkeket, lakberendezési és közlekedési eszközöket vásároltak, ugyanakkor a napi fogyasztásra szánt kiadások alacsonyabbak voltak, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

Fordulat állt be a külkereskedelemben, s annak hozzájárulásában a GDP-hez. Az első negyedévi csökkenés után a kivitel értéke éves szinten újra két százalékkal emelkedett, míg a behozatalé fél százalékkal.

„Folyó árakon számítva a második negyedévben a külkereskedelem aktív mérlege 20,1 milliárd koronáról 66,2 milliárd koronára emelkedett az első negyedévhez képest” – közölte a statisztikai hivatal.

(MTI, fotó: www.velkomesta24.cz)

Címkék
Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.