Gazdaság - adatok, tények, prognózisok

Irán a legnagyobb földgázexportőrök közé készül

Irán a vezető földgázexportőrök közé kíván kerülni és hamarosan az európai piacon is megjelenhet.

Muhammad Reza Nematzadeh a Handelsblatt című üzleti lapnak nyilatkozva kiemelte, hogy Irán rendelkezik a világ legnagyobb földgázkészletével és jelentős szerepet kíván betölteni a nemzetközi földgázpiacon. 

Az iszlám köztársaság egy nagyszabású vezetéképítési projekten dolgozik, az ország déli részén kitermelt földgázt északnyugatra, a török határra kívánja szállítani. Onnan aztán „exportálhatunk majd Nyugatra ” – mutatott rá a miniszter, megjegyezve, hogy korábban szerződést kötöttek a brit-holland Shell energetikai társasággal, valamint egy svájci és egy spanyol céggel. A közös tervek nagy része papíron maradt az iráni atomprogram miatt elrendelt nemzetközi szankciók miatt, de most újrakezdődhet az együttműködés – tette hozzá.

Irán nem akar versenyezni Oroszországgal, de részesedést kíván szerezni az európai piacból. „Irán megbízható, biztos és tartós partner lehet Európa számára” – mondta a miniszter.

Hangsúlyozta: már el is készültek az első megvalósíthatósági tanulmányok egy egészen Európáig húzódó iráni földgázvezetékről, cseppfolyósított földgáz Spanyolországba szállításáról pedig konkrét tervek is voltak már, de a szankciók miatt a megvalósítás eddig elmaradt. A teheráni vezetés reményei szerint azonban hamarosan vegyesvállalatok alakulnak európai partnerek részvételével a cseppfolyósított földgázban rejlő lehetőségek kiaknázására – mondta az iráni ipari miniszter. (MTI)

Címkék
Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.