Gazdaság - adatok, tények, prognózisok

Húsz év alatt 7 milliárd fölé nőhet az éves légi utasforgalom

Fotó: http://www.propellair.hu/
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előrejelzése szerint a következő húsz évben 7,2 milliárdan repülhetnek majd egy éven belül a világon, ez közel duplája a 2015-ös 3,8 milliárdnak.

A montreali székhelyű, közel 260 légitársaságot tömörítő szervezet keddi közleménye szerint az IATA éves 3,7 százalékos bővülési rátával számol, a legnagyobb igény Ázsia-Óceániából érkezhet. Ez a régió adja ma a világ légi utasforgalmának legnagyobb részét, 40 százalékát.

Az előrejelzés szerint 2029-re Kína lehet a legnagyobb piac, az Egyesült Államok lecsúszik a második helyre, a harmadik pedig 2026-tól India lehet. A dél-ázsiai ország az Egyesült Királyságot taszíthatja le a dobogó harmadik fokáról.

Az IATA jelezte ugyanakkor, hogy a forgalom az előre jelzettnél nagyobb mértékben is bővülhet, ha az iparágban erősödik a liberalizáció, ebben az esetben a 2015-ös szinthez képest a triplázódás sem kizárt az utasforgalomban, ugyanakkor a saját piacok védelme miatt 2,5 százalékos éves bővülési ráta is elképzelhető.

Alexandre de Juniac, a szervezet vezérigazgatója szerint a kormányok jelenleg inkább falakat emelnek a kereskedelem elé, így a 2,5 százalékos bővülés nem zárható teljesen ki.

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Gyenge hidegfront jellegű hatás várható 2025/03/24
    Az ország nagyobb részén hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, elszórtan alakulhat ki záporeső. Keleten azonban borongósabb időre készülhetünk, sőt a csapadékra is nagyobb az esély. Megerősödik az északnyugati szél, néhol viharos széllökések is lehetnek, ami rontja a hőérzetünket.