Ázsia és Ausztrália

Kína százmilliárdokat költ szélessávfejlesztésre

Kína az évtized végéig 2000 milliárd jüant (323 milliárd dollár) kíván befektetni szélessávú adatforgalmat biztosító hálózatok fejlesztésébe.

Kína az évtized végéig 2000 milliárd jüant (323 milliárd dollár) kíván befektetni szélessávú adatforgalmat biztosító hálózatok fejlesztésébe, amivel várhatóan a teljes kínai lakosság számára elérhető lesz a világháló – közölte a kínai média a szaktárca miniszter-helyettesének nyilatkozatára hivatkozva csütörtökön.

Sang Ping a kormány hivatalos honlapján (www.gov.cn) közölt interjújában arról tájékoztatott, hogy a vezetékes és a vezeték nélküli hálózat korszerűsítése, illetve bővítése során el kívánják érni, hogy a 3G hálózat lefedje az ország városait és falvait, a 4G/LTE hálózat pedig kiszolgálja az üzleti célú felhasználók széles körét.

A tervek szerint a hálózati átlagsebesség 2015-re a városokban 20 Mbps lesz, vidéken pedig, ahol a lefedettség jóval alacsonyabb, 4 Mbps sebességű kapcsolat várható két éven belül.
Kínában, ahol a világ legtöbb mobiltelefon-tulajdonosa él, jelenleg körülbelül a lakosság 45 százaléka számára érhető el az internet. Az új – szélessávú kapcsolatra összpontosító – stratégiának köszönhetően 2020-ra a 3G és a 4G/LTE használók száma el fogja érni az 1,2 milliárdot, vagyis a mai négyszeresét – vélte Sang.

A kormány korábban meghatározott célja az volt, hogy a szélessávú szolgáltatást igénybe vevők számát 25 millióval, míg az optikai kábelesét 35 millióval növeli 2013-ban. Szakemberek megjegyzik, a nagymértékű beruházások bejelentése jó hír az iparág szereplőinek, így például az Ericssonnak, az Alcatel-Lucentnek és a két hazai távközlési óriásnak, a Huaweinek és a ZTE-nek.
(MTI)

Címkék
Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.