Uber ellen sztrájkolnak a taxisok Londonban (Fotó: www.theguardian.com)
Európa Országról országra Színes mozaikok a nagyvilágból

Teljesen lefulladt a hagyományos brit taxispiac az Uber térhódítása miatt

Teljesen lefulladt a hagyományos brit taxispiac a mobilalkalmazásra épülő Uber térhódítása miatt - írta keddi riportjában a Financial Times.

A londoni gazdasági napilap adatai szerint az első négy hónapban 97 százalékkal kevesebb új taxisvállalkozás indult Nagy-Britanniában, mint egy évvel korábban. A brit cégbíróság a tavalyi első négy hónapban 290, 2014 azonos időszakában 300, idén január-áprilisban azonban mindössze nyolc új hagyományos taxivállalatot jegyzett be.

A Financial Times beszámolója szerint már tavalyi is meredeken, 65 százalékkal csökkent az újonnan induló brit taxivállalatok száma 2014-hez képes. Ez volt az első éves összevetésű csökkenés 2008 óta.

A hivatásos sofőröket is képviselő GMB szakszervezet szerint havonta legalább tíz hagyományos taxivállalkozás szünteti be tevékenységét, és Londonban 11 százalékkal csökkent a bejegyzett taxistársaságok száma azóta, hogy 2012-ben azt Uber megjelent a piacon.

Az Uber mindeközben megállíthatatlanul terjeszkedik: 2014-ben négy, tavaly már 18 brit nagyvárosban volt elérhető a cég szolgáltatása, sofőrjeinek száma pedig meghaladja a 30 ezret.
A londoni személyszállítási piacon tevékenykedő sofőrök 20 százaléka már az Ubernek dolgozik – áll a Financial Times keddi írásában.

Londonban már több nagyszabású taxistüntetés is volt az Uber ellen. A 25 ezer londoni taxist képviselő szakmai szervezeteket nem békítette meg az Uber angliai részlegének ajánlata sem, amelynek alapján a taxisok egy évig ingyen használhatták volna az Uber okostelefonos kocsirendelési alkalmazását.

A londoni taxisok szerint az Uber tisztességtelen versenyt támaszt velük szemben, mivel a cég sofőrjei a hagyományos taxik vezetőire vonatkozó rendkívül szigorú előírások betartása nélkül nyújtják gyakorlatilag ugyanazt a szolgáltatást.

A világhírű hagyományos londoni taxi, a black cab üzemeltetési jogához négyévi tanfolyam szükséges, amely alatt – a vizsgaelőírásoknak megfelelően – legalább 20 ezer londoni utca és több ezer turistalátványosság nevét és helyét kell memorizálni.

Ez a vizsgaanyag a szintén világhírű „The Knowledge”, vagyis a „tudás”, amelyet rendszeresen frissíteni is kell, és időközönként újból vizsgázni kell belőle.
Az Uber érvelése szerint azonban a modern műholdas navigáció korában ilyen szintű tudásra nincs szükség.
A londoni városháza korábban több lehetőséget is fontolóra vett az Uber tevékenységének korlátozására, egyebek mellett azt, hogy az mobiltelefonos alkalmazáson keresztül leadott rendelés után az ügyfélhez legközelebb tartózkodó Uber-sofőrnek legalább öt percet várakoznia kellett volna, mielőtt az utast felveszi. Boris Johnson, London minap leköszönt előző polgármestere azonban végül ezeket az elképzeléseket „életképtelennek” minősítette és elvetette.

Címkék
Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.