4 generációs család gyertyagyújtása hanuka idején (Fotó: Wikimedia)
Színes mozaikok a nagyvilágból Társadalom - népek, kultúrák

Szombaton kezdődik a hanuka

Szombaton kezdődik a hanuka, az egyik legnagyobb zsidó ünnep, amelyen a zsidóság a jeruzsálemi templom újbóli felszentelésére emlékezik.

Az ünnep első estéjén egy, majd minden este egy-egy újabb lángot gyújtanak meg a kifejezetten erre az ünnepre készített, csak ilyenkor használt menórán, a hanukián. A hanukia a hétágú menórával szemben kilenckarú: nyolc ága van a nyolc napra való egy-egy gyertyának és egy kilencedik az ezeket meggyújtó „szolgagyertyának”.

Az ókori ázsiai Szeleukida Birodalom akkori uralkodója, IV. Antiokhosz Epiphanész időszámítás előtt 168-ban elfoglalta Jeruzsálemet, és megtiltotta a zsidó vallás gyakorlását. A zsidók azonban föllázadtak, és három évvel később Júdás Makkabeus vezetésével visszafoglalták a templomot. Úgy tartják, hogy a zsidó szabadságharcosok a szentély megtisztításakor csupán egy napra elegendő tiszta olajat találtak, amikor szerették volna újból meggyújtani a fényt a menóra mécseseiben. A hanuka annak állít emléket, hogy isteni csoda folytán nyolc napon át égett az egy napra elegendő olaj.

 

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Gyenge hidegfront jellegű hatás várható 2025/03/18
    Az ország nagyobb részén hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, elszórtan alakulhat ki záporeső. Keleten azonban borongósabb időre készülhetünk, sőt a csapadékra is nagyobb az esély. Megerősödik az északnyugati szél, néhol viharos széllökések is lehetnek, ami rontja a hőérzetünket.