Ez a por – amely a levegőben a súrlódás miatt gyorsan elég és látványos, kisebb-nagyobb fénycsóvát húz maga után – az üstökös pályája mentén széles sávot alkot, ezért – bár még nem nagy számban – már július második felében is láthatunk Perseida meteorokat. A porfelhő legsűrűbb részén augusztus 11-13-a körül halad át a Föld, de előtte és utána is néhány éjszakán már látványos meteorfelvillanásokban gyönyörködhetünk.
A leglátványosabb csillaghullásra 2017-ben augusztus 12. és 13. között számíthatunk.
Feljegyzések szerint a Perseidákat először Kr.u. 36-ban Kínában figyelték meg.
A meteorok megfigyeléséhez nincs szükség távcsőre, sokkal inkább egy kényelmes, dönthető támlájú kerti ágyra, meg egy jó hálózsákra. De sose a zenitet, a fejünk feletti pontot bámuljuk, inkább valahova félúton a zenit és a horizont közé, úgy 45 fok magasra nézzünk. Kitüntetett irány sincs, a hullócsillagok az ég bármely részén feltűnhetnek, de talán a déli vagy az északi irány kicsit kedvezőbb lehet. A lényeg, hogy ne legyenek közvetlen fények, és minél sötétebb égbolt alól végezzük a megfigyelést. Ha az időjárás is kedvezően alakul, az esti órákban 10-20, a hajnali órákban viszont akár 30-40 meteort is láthatunk egy óra alatt. Gyakran előfordul, hogy sok percig nem hullik egyetlen meteor sem, aztán egy percen belül jön 3-4 is. (www.csillagaszat.hu nyomán, fotó: hu.123rf.com)
Hozzászólok