Amerika Színes mozaikok a nagyvilágból

Megtalálták a legrégebbi, Amerikát ábrázoló földgömböt

Megtalálták a legrégebbi földgömböt, amely Amerikát is ábrázolja, a glóbusz feltehetően 1504-ben készült - adta hírül a LiveScience tudományos hírportál.

Megtalálták a legrégebbi földgömböt, amely Amerikát is ábrázolja, a glóbusz feltehetően 1504-ben készült – adta hírül a LiveScience tudományos hírportál.

A földgömböt két strucctojásból illesztette össze készítője, mindkettőnek az alját használta, továbbá Kolumbusz Kristóf és Amerigo Vespucci felfedezők földrajzi ismereteit. Összesen 71 földrajzi név szerepel a gömbön, ezekből mindössze hét a nyugati féltekén.

Észak-Amerikát még pusztán csak szigetekre szabdaltan jelölte a mester, aki a óceánokat szörnyekkel és egy hajótörött matrózzal is díszítette. Feltehetően Firenzében készült a glóbusz – közölte S. Missine belga kutató.

Elmondása szerint a földgömböt jelenlegi tulajdonosa 2012-ben vásárolta Londonban egy térképvásáron, ám akkor csak az volt biztos, hogy a glóbusz igen régi. A tulajdonos megengedte Missine-nek, hogy megvizsgálhassa karbon-kormeghatározással, számítógépes tomográfiával, a festék anyagának vegyi elemzésével a földgömböt, és földrajztörténeti, kartográfiai, illetve történelmi elemzések révén kiderítse eredetét és korát.

Missine arra jutott, hogy 1504 körül készült a glóbusz és nem kizárt, hogy segédmintául szolgált az eddig legrégebbinek hitt, már a „két” Amerikát is ábrázoló földgömb, a Lenox rézglóbusz megalkotásához. Utóbbi 1510-ben készült és a New York-i Közkönyvtárban őrzik.

A legrégebbi ismert földgömböt 1492-ben készítette Martin Behaim nürnbergi kartográfus. Ez 50 centiméter átmérőjű volt és Ázsia keleti partját azon a helyen mutatja, ahol Amerika nyugati partja helyezkedik el a valóságban.

(MTI)

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.