Európa Színes mozaikok a nagyvilágból

Európa egyik legnagyobb termálvizes wellnes-központja nyílt meg Bukarest közelében

Európa legnagyobb, zöldmezős beruházásként épült termálvizes wellnes-központját nyitotta meg a bukaresti nemzetközi repülőtér melletti Balotestin csütörtökön az osztrák A-Heat csoport.

A román hírügynökségek szerint az 50 millió eurós befektetéssel kialakított, 4000 fürdővendég egyidejű befogadására alkalmas, évi 1 – 1,5 millió fős fogalomra számító Therme Bucuresti nyolc medencéje számára több mint 3000 méteres mélységből hozzák felszínre a termálvizet, amely a komplexum energiaszükségletének 90 százalékát is fedezi.

A létesítmény egyik különlegessége a medence-hálózatot körülvevő, több mint 800 ezer trópusi növényt tartalmazó, 180 ezer négyzetméternyi botanikus kert. A wellnes-övezetben hat „tematikus” szauna, a családi szektorban pedig hullámmedence és másfél kilométernyi csúszda-rendszer várja a vendégeket. A beléptetést és a különböző szolgáltatások igénybevételét számítógépes rendszer segíti az érkezéskor kapott karkötők kódjának leolvasása alapján.

A Therme Bucuresti medencéiben keringtetett víz hőmérséklete egész évben 33, a levegőé pedig 29-30 fokos.

Az egésznapos felnőtt belépőjegyek 54 és 93 lej (3800 – 6500 forint) közötti összegbe kerülnek, a kiválasztott zóna függvényében. A 200 alkalmazottal működő wellnes-központ menedzsmentje szerint a beruházás öt éven belül térülhet meg.

 

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Gyenge hidegfront jellegű hatás várható 2025/02/15
    Az ország nagyobb részén hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, elszórtan alakulhat ki záporeső. Keleten azonban borongósabb időre készülhetünk, sőt a csapadékra is nagyobb az esély. Megerősödik az északnyugati szél, néhol viharos széllökések is lehetnek, ami rontja a hőérzetünket.