Magyarország Színes mozaikok a nagyvilágból Tanulmányok

Az egyik az év hala lesz 2015-ben: kecsege, galóca, vágódurbincs

Az már biztos, hogy 2015-ben e három faj közül kerül ki az év hala, de hogy melyik, az a Magyar Haltani Társaság honlapján indított közönségszavazás eredményétől függ.

A porcos belső vázú kecsege (felső kép) a világszerte veszélyeztetett tokfélék képviselője. Folyóinkban sajnos egyre csökken az állománya, ezért 2014-től már nem fogható, kézre kerülő példányait vissza kell engedni. A galóca a Duna vízrendszerének bennszülött hala, egyben a világ legnagyobb termetű pisztrángféléje. Hazánkban a Tisza legfelső szakaszán él egy kisebb önfenntartó állománya, a Dunában és a Drávában csak alkalmi előforduló. Ritkasága miatt 1974-től védett, 1996-tól fokozottan védett fajunk.

Galóca
Galóca

 

A vágódurbincs kis termetű, fogyatkozóban lévő sügérfélénk, amelynek két közeli rokona, a széles és a selymes durbincs már eddig is élvezte a természetvédelem oltalmát. A 2014-től érvényes új halászati szabályozás  már a megfogyatkozott vágódurbincsot is védi, kifogott példányait vissza kell helyezni.

Vágódurbincs
Vágódurbincs

 

Választani közülük a társaság honlapján lehet (http://haltanitarsasag.hu), amely a jelöltek fényképe mellett információval szolgál azok környezeti igényeiről, hazai elterjedéséről és jelentőségéről is. Az akció az év utolsó napján zárul, eredményhirdetés 2015. január 1-jén.

  SZAVAZOK 2015 HALÁRA

(A Magyar Haltani Társaság közleménye, dr. Harka Ákos)

Facebook hozzászólás
Környezettudatos vagy? Ha 500 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Hirdetés

A NAP KÉPE – NASA

GÖRBE TÜKÖR

RSS OMSZ

  • Csípős reggelek 2020/09/18
    Az átvonult hidegfront után csak a reggelek emlékeztetnek arra, hogy ősz van. A folytatásban sem fogunk fázni a délutáni órákban.
  • Ianos az elmúlt évek legerősebb földközi-tengeri "hurrikánja" (medikánja) 2020/09/18
    Elkezdődött a viharszezon a Földközi-tengeren. Ezt az évadot rögtön egy nagyon intenzív, trópusi ciklonra jellemző tulajdonságokat is mutató légörvény nyitja, mely eddig inkább Szicíliától délkeletre, a nyílt tenger felett örvénylett, és eközben gyűjtötte a nyár során felhevült tengervízből az energiát. Most azonban északkeleti irányba mozdult el, és a középpontja a következő másfél-két nap során végig […]