Színes mozaikok a nagyvilágból Tudomány

A testméret folyamatos zsugorodása vezetett a madarak kialakulásához

A testméret mintegy 50 millió éven át tartó, folyamatos zsugorodása és speciális testi jellemzők kifejlődése együttesen vezetett el a madarak kialakulásához - mutatták ki őslénykutatók.

A madarak a dinoszauruszok Theropoda nevű csoportjából – ide tartozik a Tyrannosaurus rex és a Velociraptor is – fejlődtek ki: már ezek az őslényeknek is háromujjú lábuk volt, gyakran tollazatuk is, és tojásokat raktak. Méretük azonban jóval meghaladta a mai madarakét.

A Science című folyóiratban közzétett friss eredmények szerint a később madarakká fejlődő dinoszauruszcsoport körülbelül 200 millió évvel ezelőtt gyors ütemű zsugorodásba kezdett: testsúlyuk a legnagyobb fajok átlagát jelentő 163-ról 0,8 kilogrammra fogyatkozott, mielőtt a mai értelemben vett madarakká fejlődtek. Az első madárnak tartott Archaeopteryx, amelyre gyakran német nevén, Urvogelként (ősmadár) hivatkoznak, körülbelül 150 millió évvel ezelőtt élt, azaz a „gyors” zsugorodási periódus mintegy 50 millió évet tett ki.

A kutatók rámutatnak arra is, hogy a folyamatosan csökkenő testméret kizárólag a Theropoda-dinoszauruszok sajátossága volt.

A szóban forgó időszakban az ebbe a csoportba tartozó őslények teste is átalakult – megjelentek a szárnyak, a tollazat és a villacsont -, és ez az átalakulás négyszer gyorsabban ment végbe, mint más dinoszauruszok esetében – mutatták ki a tanulmány szerzői Mike Lee-nek, az Adelaide-i Egyetem kutatójának vezetésével.

A madárrá fejlődő dinoszauruszok evolúciója, amelynek eredményeképpen megtanultak többek között fára mászni és repülni, tehát „innovatívabb” volt, mint társaiké, és ennek köszönhették, hogy a többi dinoszaurusszal szemben túlélték a közismert meteoritcsapást.

http://www.bbc.co.uk/nature/28563682

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.