Színes mozaikok a nagyvilágból Tudomány

A New Horizons űrszonda újabb felvétele az Ultima Thule égitestről

A "hóember" (forrás: bbc.com)
A New Horizons újabb felvételeket küldött a Naprendszer eddig vizsgált legtávolabbi égitestjéről, a 2014 MU69 jelű, nem hivatalosan Ultima Thule nevű kisbolygóról, amely felett kedd hajnalban repült át az amerikai űrszonda.

A NASA kutatói szerint az átrepülés idején készült részletes felvétel megerősítette azt, hogy a kicsiny égitest valaha két objektum volt, amely egyesült, és emiatt hasonlít alakja egy “hóember” formájához – adta hírül a BBC honlapja.

A Kuiper-övben található jeges bolygókezdemény 6,5 milliárd kilométerre van a Földtől. A kisbolygóövben mintegy 800 ismert objektum van, amelyek kulcsként szolgálhatnak ahhoz, miként jöttek létre az égitestek mintegy 4,6 milliárd évvel ezelőtt.

Az Ultima Thule a Kuiper-övben

Az Ultima Thulét 2014-ben a Hubble teleszkóp fedezte fel. A tudósok három évvel később jöttek rá arra, hogy nem gömbölyű, hanem feltehetően hosszúkás, sőt az is lehet, hogy két különböző objektum.

Jeff Moore, a NASA Ames Kutatóközpontjának munkatársa elmondta, hogy a két égitest valaha nagyon alacsony, óránkénti 2-3 kilométeres sebességgel ütközött egymásba.

Ezt is elolvasom:
Műholdképekből következtetnének egyes régiók szegénységére

A New Horizons űrszondát 2006. január 19-én indították útnak, elsődleges feladata a Pluto kutatása volt, 2015. július 14-én haladt el a törpebolygó mellett, miden eddiginél közelebb jutva hozzá.


Környezettudatos vagy? Ha 500 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

A NAP KÉPE – NASA

RSS OMSZ

  • Aktív légkör 2021/04/20
    Továbbra is labilis a légkör fölöttünk. A gomolyfelhőkből ismét záporok, zivatarok alakulnak ki. Nagyon közel leszünk a 20 fokhoz.
  • Ambiciózusabb éghajlatvédelmi intézkedések szükségesek az üvegházhatású gázok rekordmagas szintjének csökkentése érdekében 2021/04/20
    António Guterres, az ENSZ főtitkára és Petteri Taalas, a Meteorológiai Világszervezet főtitkára április 19-én közösen bemutatták a globális éghajlat 2020-as állapotáról szóló értékelőt. A végleges jelentés frissíti a 2020 decemberében kiadott előzetest. Az időzítés most sem volt véletlen, közvetlenül az Egyesült Államok elnöke által a Föld napjára, április 22-ére összehívott klímacsúcs előtt tartották a sajtótájékoztatót. […]