Címlap Magyarország

Hatvanöt évvel ezelőtt nyílt meg a budapesti repülőtér

Hatvanöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyílt meg a budapesti repülőtér, ezzel indult el a polgári repülés a ma is működő légikikötőben.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, korábbi nevén Ferihegyi repülőtér területét már 1938-ban kijelölte a főváros kettős használatú, polgári-katonai repülőtér céljaira. Mivel azonban a repülőteret 1944-ben több bombatámadás is érte, csak 1950-re épült újjá és fogadhatta május 7-én az első repülőgépet, egy Liszunov Li-2-est.

Az utasforgalom az 1970-es évekre meghaladta az évi egymilliót, emiatt 1977-ben megkezdődtek az új irányítótorony, a párhuzamos 2-es futópálya építése. 1985-ben elkészült a 2A, 1998-ban pedig a 2B terminál, 2011-ben pedig 100 millió euróból megépítették a két épületet összekötő SkyCourt-ot.

A privatizáció után, 2006 januárjától brit irányítás alatt működött a Budapest Airport Zrt. 2007 júniusától a német Hochtief AirPort által vezetett nemzetközi konzorcium vette át a részvények nem egészen 75 százalékát, 25 százalék plusz egyszavazatnyi rész a magyar állam tulajdonában maradt egészen 2011 nyaráig. Akkor az állam, opciós jogával élve, eladta részét a többségi tulajdonosi csoportnak. 2013 januárja óta, a HOCHTIEF AirPort felvásárlásával a kanadai PSP Investments a fő tulajdonos.

A budapesti repülőtér 2012. február 3-án szenvedte el története legnagyobb válságát a Malév nemzeti légitársaság leállásával és csődjével. Abban az évben az utasforgalom több százezerrel visszaesett, az átszálló forgalom gyakorlatilag teljesen megszűnt, a repülőgép fel- és leszállások száma pedig a 2002-es szintre esett vissza. A Budapest Airport súlyos pénzügyi károkat szenvedett, több beruházás felfüggesztéséről döntött – köztük a Cargo City névre keresztelt projekt leállításáról -, csoportos létszámleépítést jelentett be, valamint működésének hatékonyabbá tétele érdekében bezárta az 1-es terminált.

A Budapest Airport azonnali és jelentős lépéseket tett a megszűnt útvonalak és az utasforgalom helyreállítására, ennek köszönhetően 2014-ben már ismét minden korábbinál nagyobb forgalmat könyvelhetett el a repülőtér.

Budapest_Ferihegy_2A_LHBP

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.