Évtizedenként több nappal növekszik az északi-sarkvidéki tengeri jég olvadási szezonja, aminek következtében a Jeges-tenger több hőt nyel el, növelve a nyári jégolvadás mértékét – derült ki az amerikai Nemzeti Hó és Jég Adatközpont (NSIDC), valamint az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakembereinek új tanulmányából.
Az északi-sarkvidéki tengeri jég kiterjedése már négy évtizede folyamatosan csökken. A jégpáncél zsugorodása és vékonyodása miatt a kutatók szerint akár már ebben az évszázadban bekövetkezhet, hogy a Jeges-tenger teljesen jégmentessé válik a nyári hónapokra. A műholdas mérések kezdete óta tapasztalt hét legkisebb szeptemberi kiterjedést az elmúlt hét évben mérték.
„Az Északi-sarkvidék melegszik és emiatt az olvadási szezon is hosszabbodik” – mondta az NSIDC munkatársaként dolgozó Julienne Stroeve, a tanulmány vezető szerzője. Az eredményeket a Geophysical Research Letters című folyóiratban közlik. A szakember hozzátette, az olvadási szezon hosszabbodása nyomán több hő raktározódik el az óceánban, ami növeli a nyári jégolvadás mértékét, tovább gyengítve a tengeri jégtakarót.
A szakemberek 1979-től egészen napjainkig bezárólag vizsgálták az arktiszi tengeri jég olvadási szezonjainak alakulását. Az eredmények szerint, bár az olvadási szezon mindkét vége eltoldódott – tavasszal korábban kezdődik az olvadás és ősszel később indul a fagyás -, a periódus meghosszabbodásáért a fagyási szezon kezdetének kitolódása a felelős.
A kutatók rámutattak, hogy az olvadási szezon kezdetének időpontja ugyanakkor jelentős hatással van az óceán által elnyelt hőmennyiségre, mivel a szezon kezdete egybeesik azzal a periódussal, amikor a Nap magasabban és fényesebben ragyog az arktiszi égen. Az olvadási szezon beköszönte és vége ugyan régiónként eltérő, de összességében nézve az arktiszi olvadási szezon átlagosan öt nappal hosszabbodott évtizedenként 1979 és 2013 között. Az őszi fagyás kezdetét évről évre jelentősen befolyásolja az időjárás.
A kutatók megállapították, hogy a jégtakaró és az óceán egyre több napsugarat nyel el a korábban kezdődő és nagymértékű olvadás miatt. A tengeri jégpáncélnak egyre gyengül a fényvisszaverő képessége, mivel immár főleg vékonyabb, fiatalabb jég alkotja. A szakemberek a 2007 és 2011 közti időszakra vonatkozóan vizsgálták a jég és az óceán által elnyelt napsugárzás mértékének növekedését. A Jeges-tenger egyes területein olyan mennyiségű energiát mértek, amely a jégtakaró további 97-130 centiméterrel való vékonyításához elegendő.
A kutatók szerint a felszíni vizek hőmérsékletének emelkedése és az arktiszi légkör melegedése, együttesen magyarázatot adnak az őszi fagyási szezon eltolódására – olvasható a ScienceDaily ismeretterjesztő hírportálon.
(http://www.sciencedaily.com/releases/2014/03/140331180642.htm)
Hozzászólok