Gleccserek a Himalájában - műholdfelvétel (forrás: NASA)
Címlap Globális problémák, fenntartható fejlődés

A Mount Everesten is húzódnak vissza a gleccserek

A globális felmelegedés következtében az elmúlt 40 évben 10 százalékkal megfogyatkoztak a Csomolungma (Mount Everest) gleccserei.

A megállapításra hosszan tartó távérzékelésre és helyszíni megfigyelésekre alapozott munkával jutottak – mondta el Kang Si-csang, a Kínai Tudományos Akadémia tibeti fennsíkot kutató intézetének munkatársa, aki maga is részese volt kutatóexpedícióknak.

Az így keletkezett olvadékvíz-tavak a négy évvel korábbi állapotuknak a 13-szorosára dagadtak. A gleccserek rendkívül érzékenyek a hőingadozásra, ezért kiváló eszközei a megfigyeléseknek – tette hozzá.

A tibeti fennsík gleccsereinek területe körülbelül 50 ezer négyzetkilométer, ez a Kínában található összes hasonló, mozgó jégtömeg 80 százalékát teszi ki – számolt be a szakember.

Kang utalt arra, hogy gleccserek fogyatkozása, olvadása a 20. század jelensége, a folyamat felgyorsulását az 1990-es évektől tapasztalták. A jégtömbök, jégpiramisok erdői immár csak a magasabb régiókban találhatók meg, a gleccsereken pedig mind több a repedés, amelyek egyre nagyobbak.

A világ tetejének is nevezett térségben, ahol a Föld legmagasabb pontja is található, a gleccserek a belföldi folyók és tavak vízforrásául szolgálnak. Ez azt jelenti, hogy vízellátásuk folyamatosan csökkenni fog, a folyók áramlása idővel lelassul. (MTI)

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Gyenge hidegfront jellegű hatás várható 2025/02/15
    Az ország nagyobb részén hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, elszórtan alakulhat ki záporeső. Keleten azonban borongósabb időre készülhetünk, sőt a csapadékra is nagyobb az esély. Megerősödik az északnyugati szél, néhol viharos széllökések is lehetnek, ami rontja a hőérzetünket.