Jég olvadása a Columbia-öbölben (Fotó: http://climate.nasa.gov)
Globális problémák, fenntartható fejlődés

2015-ben folytatódott a felmelegedés

Az előzetes adatok szerint összességében az elmúlt év időjárása is erősíti a melegedés tendenciáját. A magyarországi hőmérsékletemelkedés pedig még a globális értéket is meghaladta.

Az eddigi számítások alapján 2015 is bekerült a legmelegebb évek közé. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) előzetes állásfoglalása szerint globálisan 2015 újabb rekordot állít be 2014 után. A WMO Európai Regionális Éghajlati Központja pedig azt közölte,  hogy Európában 2015 a második legmelegebb év lett a kiterjedt megfigyelések kezdete óta.

Magyarországon az Országos Meteorológiai Szolgálat mérőhálózatában rögzített előzetes adatok szerint tavaly az országos éves középhőmérséklet 11,7 Celsius-fok volt, ezzel 2014 és 2007 után 2015 a harmadik legmelegebb év lett a rangsorban.

Ezzel együtt az országos éves középhőmérsékletek 1901-től a tavalyi évvel bezárólag 1,3 fokos növekedést mutatnak, és ez meghaladja a globális, mintegy 0,9 fokos melegedés mértékét.

Az elmúlt év bővelkedett meleg szélsőségekben. Az év a szokásosnál (az 1981-2010-es normál időszak átlaga) 2,6 fokkal enyhébb januárral kezdődött, majd az összességében átlag körüli hőmérsékletű tavaszt forró nyár követte öt hőhullámos időszakkal, a második legmagasabb júliusi és a harmadik legmagasabb augusztusi havi középhőmérsékletekkel. Ezt követően az ősz is átlag felett alakult, majd az évet egy szokásosnál lényegesen enyhébb december zárta.

Országos átlagban tavaly 46 hőségnapot (amikor a napi maximumhőmérséklet legalább 30 fok) regisztráltak, ez 22 nappal több az 1981-2010-es átlagnál. Emellett a szokásosnál kevesebb volt a fagyos nap (amikor napi minimum 0 fok vagy az alatt alakul). Tavaly országos átlagban 78 ilyen napot regisztráltak, ami 17 nappal marad el az átlagtól.

Az elmúlt évben a legmagasabb hőmérsékletet augusztus 12-én, Budakalászon mérték, ahol 39,6 fokig melegedett fel a levegő. A legalacsonyabb hőmérsékletet, mínusz 18,9 fokot, pedig január 7-én Tarpán rögzítették. A legvastagabb hótakaró tavaly 55 centiméteres volt, amelyet Bakonybél környezetében január 30-án mértek. A legnagyobb csapadékösszeget, 120,5 millimétert augusztus 18-án Tiszaörvény állomásán rögzítették.

Az eddig számok szerint – az összes adat még nem érkezett be – tavaly az éves csapadékösszeg 524 milliméter körüli volt. Ezzel a 2015-ös éves csapadék körülbelül egy átlagos május havi mennyiséggel marad el a sokéves átlagtól.

Januárban a sokéves csapadékátlag csaknem duplája hullott le az országban, főként eső formájában, a február már kissé szárazabb volt, a tavasz első két hónapja pedig különösen száraznak bizonyult. Áprilisban a szokásos mennyiség 30 százalékát sem érte el a csapadék. Májusban egyharmaddal több eső esett. Ezt követően viszont jelentős csapadékhiány alakult ki: 2015-ben a 6. legszárazabb júniust jegyezték, és a csapadék júliusban is csak az átlag kétharmada volt. A szárazsággal járó hőhullámokat viszont intenzív esőzések követték, helyenként alig egy óra alatt több mint egyhavi csapadékmennyiség hullott le.

Az őszi hónapok közül az október kivételesen csapadékos volt, mintegy 2,5-szeres mennyiséget mértek országos átlagban. Végül rendkívül száraz hónappal zárult az év, az előzetes adatok szerint a decemberi csapadékmennyiség a sokéves átlag 10 százalékát sem érte el.

Nézd meg a Columbia-gleccser olvadását!

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.