Ázsia és Ausztrália Gazdaság - adatok, tények, prognózisok Középiskolásoknak

Irán visszaszerzi világpiaci részesedését

Irán eltökélt szándéka a szankciók feloldása után visszaszerezni korábbi piaci részesedését az olaj világpiacán.

Irán jelenleg napi 2,8 millió hordó olajat hoz felszínre, három éve a legnagyobb mennyiséget, és ebből napi egymillió hordót exportál. A szankciók feloldása után nem sokkal a kitermelést napi 500 ezer hordóval, öt hónap leforgása alatt pedig egymillió hordóval fogják növelni. Jövő márciusra Irán már napi 3,8-3,9 millió olajat tervez termelni.

A kitermelés napi egymillió hordós növelése mellett Irán olajipari beruházásokat is vár az országba a termelés további növeléséhez.

Az ország napi 5,7 millió hordóra tervezi növelni olajtermelését.

A jelenlegi alacsony olajár sem tántorítja el az országot világpiaci szerepének visszaszerzésétől, “bármilyen áron” növelni fogja a termelését és arra számít, hogy az OPEC tagországai “helyet csinálnak” majd az iráni olajnak a piacon. Ha a piaci visszatérés az olajárak csökkenésével jár majd, Irán akkor sem fog lassítani annak ütemén.

Az OPEC tagjainak többsége hordónként 70-80 dolláros olajárat tartana elfogadhatónak.
http://www.bloomberg.com/news/articles/2015-09-01/iran-sees-shale-output-recovering-as-opec-longs-for-80-crude

Facebook hozzászólás
Címkék
Környezettudatos vagy? Ha 500 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 500 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

Hirdetés

A NAP KÉPE – NASA

Powered by Theme Mason

GÖRBE TÜKÖR

RSS OMSZ

  • Robban a légköri bomba 2020/06/05
    Egy hullámzó frontrendszer és egy meleg nedves szállítószalag együttesen próbálja jelenleg is berobbantani a légkört. Szombaton már mérsékeltebbek lesznek a légköri feltételek, zivatar kevesebb helyen lehet, több napsütés valószínű, a csúcshőmérséklet 25 fok körül alakul.
  • Záporoznak a zivatarok! 2020/06/04
    Ciklon előoldal, meleg, nedves levegő, majd hidegfront, amely mind a Kárpát-medence felett összpontosul. Eredménye egy igazi nyári konvektív nap lesz rengeteg záporral, zivatarral.