EU Gazdaság - adatok, tények, prognózisok

Eurostat: az EU, az USA és Kína adja az egész világ GDP-jének több mint a felét

Vásárlóerő paritáson számolva a 28 tagú Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok és Kína adja a világ bruttó hazai termékének több mint felét, 50,6 százalékát.

Az adatok tanúsága szerint az Európai Unióé a legnagyobb szelet a tortából, az unió a világ gazdasági teljesítményének 18,6 százalékát adja. Az Egyesült Államok 17,1 százalékot tesz ki, míg a világ legnépesebb országa, Kína súlya 14,9 százalék a világgazdaságban.

Az adatok a 2011-es évre vonatkoznak és a Világbank úgynevezett nemzetközi összehasonlító programjának keretében összesítették őket, amelyben az Eurostat és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) is részt vesz. Előbbi az unió tagállamainak adataival, utóbbi az unión kívül országok statisztikáinak feldolgozásával járul hozzá a kezdeményezéshez.

A közlemény az egy főre jutó GDP-adatokat is ismerteti az uniós számokhoz viszonyítva. A grafikon azt mutatja, hogy az Egyesült Államokban az egy főre jutó bruttó hazai termék másfélszer annyi, mint az Európai Unióban, Kínában viszont nagyjából a harmada az uniós átlagnak. Az ázsiai nagyhatalom egyelőre a világ átlagától is elmarad, amely az uniós adatnak körülbelül a negyven százalékára tehető.

http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_PUBLIC/2-30042014-DP/EN/2-30042014-DP-EN.PDF

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.